Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)

Személyes történelem és csoportmentalitás - B. Virághalmy Lea: Az életrajzi módszer bölcseleti vonatkozásai

Az életrajzi módszer bölcseleti vonatkozásai

103

meghatározott cél érdekében. Térben és időben az ember a hozzá hasonlóan egyszeri, megismételhetetlen és szuverén módon cselekvő embertársaival együtt él és alkot, akiknek tetteire puszta törvényszerűség alapján előre következtetni nem lehet. Ebből a környezetéből életében nem tud kitörni, hiszen emberi lé- nye/lényege korától, történelmétől elszakíthatatlan.4 5

Méltóság és szépség rejlik e tág lehetőségek szabadságában, amely egyben korlátokat is szab. E korlátok meghatározzák nemcsak cselekedeteit, hanem azokon keresztül determinálják magát az embert is, akinek történelmében ezek a tényezők különböző mértékben dominálnak. Vizsgálatuknál ki kell emelni az eredetileg nem az ember belső igényeiből fakadó, hanem valamiféle külső elvárásnak megfelelő tényezőt: az „idegen-meghatározottságot”s, amely három, egymással szervesen összefüggő részből áll:

E Az erkölcsi jó kapcsán Arisztotelész vallja, hogy a természetének megfelelő élet tudja csak boldoggá tenni az embert, mivel a megfelelő lelki alkatnak - helyes gondolkodással párosulva - evidens az erkölcsi jó, amely nem cél számára, hanem a természetes cselekedeteiből következve okozza a boldogságot. Zénón etikája szerint az ember éljen összhangban a logosszal, vagyis a tulajdonképpeni létével és a természettel, amelyet követnie kell, hiszen az adja számára a törvényt. Aquinói Szent Tamásnál az embernek természetes vágya van Isten látására (desiderium naturale videndi Deum), Nietzsche Zarathustrája pedig a húsból és vérből való természeti embert biztatja, legyen azzá, ami valójában. Ezekből a példákból is látszik, hogy az ember az állatvilághoz hasonlóan kiszolgáltatott „eleve elrendelt” természeti szükségszerűségeknek. Függ az ember attól, ami van, de ennek lehetőségein belül már ő döntheti el, hova helyezi a hangsúlyt.

2. A következő meghatározó szféra a kötelesség. Választás nincs, teljesítenem kell azt, amit a társadalom, az egészség, bizonyos élethelyzetek, munkakörök megkövetelnek. Ennek elmulasztása elkerülhetetlenül visszaüt. Ezt értelmileg be kell látni, el kell fogadni, sőt - annak tudatában, hogy ez az emberre ruházott kötelesség - önmagát felülmúlva teljesítését akarni is kell. így az eredetileg az emberre kényszerített kötelesség-szerep (amennyiben hittel, jó lelkiismerettel, szívesen el tudja fogadni) feladatává, majd hivatásává válhat. A kötelesség által szigorúan lekeskenyített út ekkor kiszélesedik, az eddigi idegen cél, amely korábban meghatározta életét, most annak értelmévé válik. így léte az „idegen-meghatározottságból” a legmagasabb szintre lép, az „önmeghatározottságba”, amely az emberi méltóság legnagyszerűbb formája.6

4 Rahner, K. 1991. 127-128., 144-145.

5 Vö. Henrid, P. 1993.6-11.

6 Az önmeghatározottság elérésének ez az egyetlen sikeres útja, másképpen történő megvalósítása inkább önigazolásnak tekinthető.