Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)
Kovács Péter: Komáromi hétköznapok az első világháborúban
Kovács Péter Komáromi hétköznapok az első világháborúban Az 1848/49-es szabadságharc leverése után lassan megkezdődött a város újjáépítése, bár mivel a lakosság jó része nyugodalmasabb vidékre költözött, így annak száma 1850-re az 1848-as 20 666 főről 11 214 főre csökkent. 1850-től kezdődően folytatódtak - az 1810-es koncepció alapj án - az erődépítkezések, melyek során megépítették a Monostori erődöt (1850-1871 között), az Igmándi erődöt (1871-1877), és korszerűsítették a Csillagerődöt. A vasút megjelenésével és az erőd építkezések miatt sokan települtek a városba a Monarchia különböző területeiről, közöttük megtalálhatóak voltak mérnökök, vasutasok, napszámosok, munkások, és mesteremberek is, akiknek a segítségével a három erődön kívül befejeződött a mai északi városrészt körülvevő Nádorvonal, és a jobb parti erődök kiépítése is. Már az 1870-es években felmerült egy állandó híd szükségessége, mely Rév-Komáromot, és az északi városrészt kötötte volna össze, erre azonban 1892-ig várni kellett. A megépült komáromi vashidat - mely az uralkodó felesége után az Erzsébet nevet kapta - Feketeházy János MÁV főmérnök tervezte, magát az építést Gregersen G. és Fiai cég végezte. Az átadásra 1892. szeptember elsején éjfélkor került sor görögtűz, és cigányzene kíséretében.1 Komárom 1896. július 1-jei hatállyal egyesült Uj-Szőny községgel, melynek során a város határai kitolódtak, ezért a területére érkező járművek után az új határokon is meg kellett oldani a kövezetvám beszedését. Ezen okból kifolyólag a Duna jobb partján is megépültek a sorompós kövezet- vámházak. Rabi Lenke, Számadó Emese, Túri Zsolt, Oláh Kálmán, Bálint Ferenc: Komárom az első világháborúban. In Rabi Lenke-Számadó Emese-Turi Zsolt (szerk.): Komárom - Helytörténet a kezdetektől napjainkig. Komárom, 2015, Komáromi Klapka György Múzeum, 98-110. o.
