Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)

VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS - Tóth Krisztina: Esztergom város hivatalviselői 1683–1711

ESZTERGOM VÁROS HIVATALVISELŐI 1683-1711 fel,121 Barak Gergelyt és Nagyszeghi Ferencet pedig 1709-ben említik először a jegyzőkönyvek.122 A városszolga, későbbi nevén kisbíró vagy vásárbíró a bíró és a belső tanács munkáját segítette, az ülések lebonyolításával járó szervezési feladatokat látta el. Az ő feladata volt, hogy a bíró utasítására a tanácstagokat értesítse a gyűlés pontos idejéről és helyéről. Az ülések alatt a tanácsterem ajtajában kellett állnia, és ha a bíró vagy a tanácstagok csengővel jelt adtak, azonnal be kellett lépnie, és teljesíte­nie kellett a rábízott feladatokat. Gondoskodott arról, hogy a tanácshoz érkező ké­relmezők botjaikat a kapu előtt hagyják. Ezenkívül az ő feladata volt a vasárnap és az ünnepnap nyugalmának fenntartása, azaz ezeken a napokon a városi utcákon közlekedő szekereket megbüntette, a kereskedőket a vásártérről elzavarta, a műhe­lyeket pedig bezáratta. Jelentenie kellett a bírónak, ha valakit káromkodáson ka­pott, vagy ha tudomására jutott, hogy valaki a tanács ellen szervezkedett. Ügyelnie kellett arra is, hogy a városi piacon ne áruljanak drága termékeket.12' 1710-ben a városszolga Horváth János volt.124 A belső tanács mellett működött a polgárság gazdasági ügyeit képviselő külső tanács. Ennek első nyoma 1708-ból származik, nincs rá adatunk, hogy korábban is létezett volna. Ekkor hat fő alkotta: Hafner Dániel, Heischman Bertalan, Sternicz Szabó Mihály, Kopasz Mihály, Lakatos János és Stessl Mihály.12" A nevek alapján itt is német túlsúlyt figyelhetünk meg, csupán Kopasz Mihály és Lakatos János képviselte a magyar lakosságot. 1710-ben Kuckländer Ferdinánd várparancsnok Hytter János Szilveszter megválasztása ellen tiltakozva egy negyven főből álló tanácsot hozott létre, amelynek élén a szószóló állt. Ennek legfontosabb feladata Hytter elmozdítása lett volna, amelyet nem ért el. Kétséges, hogy a tervezett negy­ven fős tanács megalakult-e, mert ugyanekkor csak 29 személyt soroltak a külső tanácsosok közé.126 Ez a szám a lakosság számának növekedésével megváltozha­tott: Bél Mátyás 1736 körül írt müvében negyven főt említ,127 1754-ben pedig biz­121 Reg. 1701-1710., 148., 433. sz. 122 Reg. 1701-1710., 230., 263. sz. 123 KEMÖL, Városi iratok (hivatali utasítás). 12d Reg. 1701-1710., 371. sz. 125 Reg. 1701-1710., 147. sz. 126 Reg. 1701-1710., 372. sz. A felsorolt külsőtanács-tagok: Zimeggh Márton, Kopasz Mihály, Pász­tor István, Vincze János, Mozer Lőrinc, Gézái András, Kopasz Pál, Jakabffy Péter, Ujváry Ferenc, Mergl János György, Wöller Ferenc, Gábor János, Gartner János György, Kis János, Hafner Dáni­el, Lexel Ferenc, Szolcsányi Márton, Szabó Sámuel, Mánya István, Szentgály András, Gimminty István, Musik Márton, Diemandt János, Varga András, Fogas András, Ispán Pál, Fazekas Pál, Sailer Tóbiás, Koczka István. 127 Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása. Fordította: Deák A. András. Esztergom, 2001, 69. o. Bél Mátyás Esztergom vármegyére vonatkozó leírását 1736 és 1739 között készítette. Vö. Tóth Ger­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom