Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)
VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS - Oross András: Kamarai és katonai igazgatás Esztergomban a 17–18. század fordulóján
OROSS ANDRAS Emellett, akárcsak több más kamarai hivatal esetében,38 39 egyes szerzetesrendek is az esztergomi harmincadnál vették fel éves apanázsukat, hol pénzben, hol természetben. Az esztergomi jezsuiták évente 150 forintra és 24 öl tűzifára, a ferencesek 30 forintra és 24 öl tűzifára voltak jogosultak.,y A kamarai hivatalnok kötelessége volt a fentiek mellett a katonaság ellátásában és finanszírozásában részt venni. A harmincados koordinálta ugyanis az állandó német helyőrség számára biztosítandó tűzifa beszerzését (amelyet ingyenmunka keretén belül részben a vármegyék adtak ki), intézte továbbá a legénység számára szalmazsákok és pokrócok vásárlását, de felelt a várban lévő épületek jó karban tartásáért vagy újabb hadi létesítmények építéséért, mint pl. kaszárnya, hadszertár. Esztergomban szinte a visszafoglalást követően megindult a kaszárnyák építése, azaz egyes várbeli épületek átalakítása katonai szálláshelyekké. Erről tudósított például 1687-ben Pálffy Miklós várparancsnok is, hogy a hatalmas esőzések miatt a katonákat ki kellett telepítenie szálláshelyeikről, és megkezdte az épületek tetejének befedését, amely munkához kapott ugyan 5000 forintot, de további zsindelyeket és léceket igényelt a kamarától.40 A kaszárnyák elkészültét és megfelelő állapotukat tanúsítja a már idézett Aichpichl-féle jelentés. Az 1690-es évekre annyiban változott a helyzet, hogy a kamara — párhuzamosan a jövedelmek egy részének az érseknek történő átadásával - egyre inkább az érseki uradalomra számított a kaszárnyák felújításakor. 1691-ben a várparancsnok pénzösszeget követelt a harmincadostól a javítások elvégzésére, de Svár azt az érsekkel kötött szerződésre hivatkozva nem akarta kiadni. A kontraktus úgy tűnik, arra is vonatkozott, hogy a kaszárnyák karbantartását, a tűzifa biztosítását az esztergomi érseki tiszttartó fogja végeztetni.41 1699-ben Franz Ferdinand Kukländer várparancsnok kérvényezte a kamarától, hogy Esztergomban egy új hadszertár és lőportorony építéséhez pénzt, nyersanyagokat és mesterembereket küldjön ki.42 Mivel a Budai Kamarai Adminisztráció egész léte, jövedelmeinek tekintélyes része a katonaság eltartására fordítódott, ezért fontosnak tartom, hogy a szinte tel38 A Dél-Dunántúl tekintetében például a pécsi jezsuiták 450, a pécsi domonkosok 100, a kanizsai jezsuiták 300, a szigetvári jezsuiták 300, a ferencesek 100 ft-ot kaptak. Oross András: A Dél- Dunántúl kamarai és katonai igazgatása a 17-18. század fordulóján. In Katolikus megújulás és a barokk Magyarországon, különös tekintettel a Dél-Dunántúlra. Pécs, 2009, /Seria Históriáé Diocesis Quinqueecclesiensis VII./, 121-140. o., itt: 128-129. o. 39 MOL E 286 23. doboz, Specification was jährlich von der löbl. kays. Cameral Administration denen Geistlichen Pfarherm und Seelsorgern in denen Neuen Acquisiten zu Ihrer Subsistenz abgefolgt wird (Ofen, den 19. May 1700). 40 MOL E 286 1. kötet (1686-1688) nro. 62.; ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 374. 1687. Sept. nro. 11. fol. 568r. 41 MOLE 281 1691. nov. 10.,nov. 13. 42 MOL E 281 1699. márc. nro. 126. 40