Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)

ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1701–1710 - 1710. év

D. SZAKÁCS ANITA ségében 88 forint 78 dénárt tesz ki, amelynek a felét Szentgály András helyben lefizette Stadlemek, a másik felét a következő szüret idején kell megtérítenie, ami­kor is a megegyezés értelmében Stadler kiköltözik a házból. Amennyiben erre ko­rábban kerülne sor, úgy a pénzt is előbb kell kiegyenlítenie. A szőlőket a szüretet követően szintén át kell adnia Stadlernek Szentgály tulajdonába. 380. (II. 112.) Az egész városi tanács és a közösség egyetértése mellett határozat született arról, hogy a városháza előtti teret a kézműveseknek és a polgároknak engedik át, azon feltétel mellett, hogy az itt épülő üzletek jó építőanyagból készül­jenek, illetve zsindellyel fedjék őket, valamint egységes kinézetűek legyenek. En­nek fejében évente tíz forintot kell fizetniük a városnak minden üzlet után addig, amíg költségeik nem térülnek meg. Ezt követően ők vagy leszármazottaik az üzlet működtetésére másokkal szemben előnyt élveznek, természetesen a más által be­ígért ár mellett. 381. (11.112.) Trikl Benigna Katalin, Kukländer (Kuckhlandter) báró felesége a város engedélyét kéri, hogy a Bottyán-féle házba zsidót fogadhasson be. A város a kérését visszautasította, mivel ez Őfelsége privilégiumával is ellentétes lenne. 1710.június 15. 382. (11.112—113.) A Bottyán-ház, a sörfőzde és a szőlők felértékelése megtörtént. A Fő téri (Plaz) ház - melynek hossza 39 öl, szélte 29 és fél öl - valamint az udvar és a kert értéke a pincével együtt a kőművesek szerint 1450 forint. Az ácsmunkák a faanyaggal és a vasalatokkal együtt 550 forintot tesznek ki. A városházával szem­ben található sörfőzde hossza 20 öl, Svár (Schwarin) Katalin, született Lábady (La- batinim) Katalin mellett a városkapu felé eső alsó részén a hossza 14 öl, szélessége 16 öl. A sörfőzde a pincével és a kőműves-munkálatokkal együtt 300 forintra lett felbecsülve, ehhez jön még 140 forint a famunkálatokért és a faanyagokért. Ami a szőlőket illeti, a Diós-völgyben (Dieoschwögt) fekvő kisebbik szőlő 50 forintot ér, a másik, e feletti 150 forintot. A nagyobb szőlőt a Méhes-völgyben (Möchosch- wögt) 600 forintra értékelték. 1710. június 18. 383. (11.113.) A városházán megtartott tanácsülés keretében Török (Töröckh) Ist­ván hátrahagyott özvegye, Harcsa (Harzanin) Erzsébet a saját tulajdonú házát a Kis utcában (Klein Gassen) Babiczky (Babigzy) Miklós huszártól visszaváltotta. Mivel nevezett a házon felújításokat eszközölt, Erzsébet asszony 35 forintot tartozik neki adni. Az egyezség értelmében a házból semmi nem vihető el, még a kisállat­gazdaság is az asszony illeti. 176

Next

/
Oldalképek
Tartalom