Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1742–1748 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 20. (Esztergom, 2011)
BEVEZETÉS
Bevezetés Esztergom szabad királyi város 1742 és 1748 között készült jegyzőkönyveinek regesztái az előző időszak, az 1712-1741 közötti évek jegyzőkönyvi regesztáinak folytatását képezik.1 A város vezetése az előző esztendőkben megszokott rend szerint zajlott. A város teljes jogú polgárainak gyűlése, a külső tanács továbbra is ülésezett, évente általában három-négyszer gyűlt össze a fontosabb ügyek, mint például a városi tisztújítás vagy az adókivetés megbeszélésére. A belső tanács azonban folyamatosan működött, hiszen a város legfontosabb döntéseit továbbra is itt hozták meg.2 A tanácstagok személyében nem történt változás, csak az időközben bekövetkezett elhalálozások miatt kerültek új tagok a testületbe. A város élén a bíró állt, a tárgyalt időszakban Gánóczy István, Faichtinger József, Campion János és Szaday Ferenc töltötte be ezt a tisztet. Campion János mellé - súlyos betegsége miatt - 1748. december 2-án állandó helyettest jelöltek ki Szilcz József személyében.3 A város német és magyar nemzetiségű polgárai között az ellentétek - úgy tűnik - nem csökkentek. Több alkalommal előfordult, hogy a külső tanács nem fogadta el a belső tanács által megválasztott személyt nemzetisége miatt. 1742-ben Endhoffer Mátyás belső tanácstaggá választása miatt tiltakoztak, aki emiatt le is mondott hivataláról.4 1747-ben Pethő Sebestyén megválasztását nem nézte jó szemmel a külső tanács néhány tagja. Tiltakozásukat azonban elutasították, és a királynő szigorú levélben szólította fel őket a választás érvényességének elismerésére.5 A város jegyzője 1737-től Campion János volt, azonban tanácstaggá, majd bíróvá választása után ezt a feladatát már nem tudta ellátni. Helyette valószínűleg 1 Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1712-1715. Esztergom, 2003.; Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1716-1718. Esztergom, 2004.; Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1719- 1722. Esztergom, 2005.; Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1723-1726. Esztergom, 2006. Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1727-1734. Esztergom, 2007.; Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1735-1741. Esztergom, 2009. Az eredeti jegyzőkönyvek a Komá- rom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában találhatók a IV. 100l.a. jelzet alatt. 2 Az ebben az időszakban született városi statútumok közül többet is közöl: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. IV/2. köt. Összegyűjt.: Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Bp„ 1897. 735-749. 3 Vö. 1757. számú regeszta. 4 Vö. 114., 383. számú regeszta. 5 Vö. 1383., 1400. számú regeszta. 7