Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1742–1748 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 20. (Esztergom, 2011)
ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI - 1746. év
1195. (XVIII. 143.) Megbízást adnak Lukácsy István kamarásnak, hogy fizessen ki Campion Jánosnak a hadiadó Budára szállításáért 6 forintot. 1746. máius 23. Külső tanács ülése 1196. (XVIII. 143.) Endhoffer Mátyás és a város külső téglavetőre kötött szerződése lejárt. Endhoffer azt szerette volna, ha a budai bérlethez hasonló szerződést kötnek, vagy a nyers téglák után fizethet tizedet. Mivel azonban ebbe a külső tanács nem egyezett bele, sőt azt mondta, hogy ha a korábbi feltételekkel Endhoffer nem akar szerződést kötni, másnak adnak megbízást kemenceépítésre, ezért Endhoffer elfogadta a korábbi feltételeket, így újabb három évre megkötötték a szerződést. 1197. (XV1II.143.) Megtárgyalták Engler Péter tartozását a szentkereszti templom számára. Úgy találták, hogy 52 forintot szent misékre adtak és nem Engler számára, és azonkívül még további tartozása is van, összesen 152 forint 7 krajcár. Ebből Hrabovszky úr, az érsek tiszttartója (fiscalis) elengedett 52 forint 7 krajcárt, a szentgyörgymezei szőlőjét 75 forint értékben, a boltban lévő áruját pedig 25 forint értékben beszámították, így a tartozását rendezte. 1746. május 27. 1198. (XVIII.144.) Miklósffy Márton és Frank Gábor távollétében a Lukácsy István és Ispán János közt fennálló viszály elrendezésére kiküldték Faichtinger Józsefet és Szentgály Jánost. 1199. (XVIII. 144.) Germány János barti plébános bemutatott egy 1746. április I 1- én kelt kötelezvényt, amely szerint Kalmár Tamás tartozik neki negyvenkét forinttal. A tartozást a jegyzőkönyvbe bejegyezték. 1200. (XV1II.144.) A Kovács Mihály és felesége, Bocsák Örzse közt lévő vitát úgy rendezték el, hogy két év múlva vegyenek a gyerekeknek egy házat, így a szőlő és a ház a mostohaapjuké, Kovács Mihályé maradhat. Ha nem tudnak házat venni, a gyerekek fizessék ki mostohaatyjukat. Ha ezt sem tudják megtenni, a házat és a szőlőt adják el, abból fizessék ki mostohájukat. 1201. (XVIII.144.) Hoffman Mihály tartozik a komáromi kalaposnak. A kezesének, Szailer Marinkának június 25-ig adtak határidőt a fizetésre. 1202. (XVII 1.144.) Szentgály János lemondott a gondnoki tisztségéről. 155