Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)
Haraszti György: Zsidó mecenatúra Magyarországon a polgárosodás időszakában
Az első és második szakasz átmenetére, illetve második fokozat nagy mecénásfamíliáira további példával szolgál a Wodianer 18 és a Wahrmann-család 19 . Mint már utaltam rá az orthodoxiától (és a hagyományokhoz jobban ragaszkodó vidéktől) való eltávolodás kedvezett az egyetemes, a felekezeti kötődésektói szabadulni iparkodó mentalitásnak. Ez a jelenség a nagy mecénás családok egymást követő generációinak túlnyomó többségénél megfigyelhető, a fokozatos elvilágiasodás (persze nem lineáris) fokmérője a nemesítés 20 , a különféle vüági címek, rangok megszerzése iránti vágy. Az üyen irányú törekvések nem csupán a hiúság és becsvágy kielégítésére, a táreadalmi befogadatlanság kompenzálására, a(z ellenséges) külvilág elismerésének külsődleges eszközökkel történő megszerzésére, "megvásárlására" szolgáltak, de egyben a tényleges bekerülés eszközei is voltak a vüág igazi hatalmasai közé és így a további előrelépés, nem utósorban a gazdagodás elősegítői. Tanulságos lenne megvizsgálni, hogy mekkora volt a mecénások között az az első második vagy harmadik generációs nemes, mint ahogy megválaszolásra vár az a kérdés is, hogy a polgári érdemeken túl mi volt (még) az ára egy-egy nemesítésnek: kényszerjótékonykodás, anyagi hozzájárulás, vagy (a későbbi időszakban) párttámogatás 21 stb. Tény, hogy a hőn áhított nemesítés (rangosítás) érdekében számosan tettek jótékony alapítványt közjóléti, kulturális és/vagy egyéb célokra. Ilyen esetekben az adomány, alapítvány stb. az ellenszolgáltatás kvázi megkívánt formájának számított. 22 Karády Viktor előadásához csatlakozva megjegyzem, hogy a mecenatúra második fokozata többnyire azokon a területeken a legerősebb, amelyeket ő a neológ zsidóság települési bázisaként határoz meg illetve azokon az esetlegesen orthodoxok által lakott nem-magyar településeken (például a Felvidék, Erdély vagy Kárpátalja bizonyos területein), ahol a zsidóság nem egyszerűen csak magyarosodik, de egyben a magyarosításnak és ezzel párhuzamosan a modernizációnak az eszköze is. Például nagyvolumenű kollektív zsidó mecenatúráról beszémetünk Nagyváradon, ahol melesleg arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a zsidó népesség kettő egy arányban orthodox volt a neológokkal szemben, vagy Eperjesen, amelyik egyébként erős nemzetiségi fészek volt Nagy általánosságban elmondható, hogy a zsidóság karitatív tevékenységet meghaladó szponzori, mecénási aktivitása azokon a központi területeken bontakozott ki, amelyek Trianon után is megmaradtak Magyarországnak, illetve ott, ahol a leglátványosabb volt a magyarosodás, a magyarosítás, és egyáltalán a polgári fejlődés. A második szakaszban már az ország szinte valamennyi városában létrejönnek azok a nagyszabású, (immár vüági célú) intézmények, például kórházak, szegényotthonok, árvaházak vakok-, süket-némák stb. szükségleteit szolgáló intézetek, amelyek ugyan még mindig hitközségi indíttatásúak, de alapszabályokban kikötik, hogy nemcsak a zsidó felekezet számára szolgálnak. Talán az sem köztudott hogy például Budapesten a Zsidó Szeretetkórházban, a Süket-néma Intézetben, a Vakok Intézetében stb. nemcsupán a gyakorlatban kezeitek-ápoltak nem-zsidó betegeket, hanem már az alapítók is kikötötték, hogy ezekbe az intézményekbe felekezeti megkülönböztetés nélkül vegyék fel a pacienseket. Pontosabban, s éppen ez volt a második
