Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon

felé való fejlődés biztosítékát szolgáltatta. Mindkettő nagy súllyal esett a latba a modernizációs szerepvállalás belső feltételei között Nem szabad elfelejteni, hogy mindenfajta asszimiláció először a fejekben történik, a kollektív önértelmezés és önmeghatározás módosulásaival. A helyi zsidóság szempontjából döntő mozzanat itt az exkluzív felekezeti tudat részleges feladása volt a vendégtársadalom elitje által javasolt kettős identitás, a magyar-zsidó öntudat javára. Mivel ez az átváltozás jelentős társadalmi státus-emelkedéssel járt - a magyar zsidót nem lehetett többé idegenként vagy páriaként (le)kezelni, mint a Galiciánert vagy a Polákot-, főképp a megtelepült zsidóságnak azokat a rétegeit vonzotta, akik a vendégtársadalommal élénkebb gazdasági vagy szimbolikus csereviszonyba kerültek s akiknek ez a státusemelkedés a további gazdasági-társadalmi érvényesülés útjait egyengette. Ez az érvényesülési vágy és készség készítette aztán elő a modernizációs szerepvállalás lehetőségét is. A legelemibb tárgyalásban is jelezni kell tehát az asszimiláció kettős jellegét: egyrészt a környezeti nyomást - mely helyenként valóságos kényszerhelyzetet teremtett a megtűrt érintettek számára - másrészt az identitás-módosulásához fűződő objektív érdekviszonyokat melyek akár előzetesen, akár utólagosan az asszimiláció elfogadásának igazolásául is szolgálhattak. Az asszimüáció mindenképp az uralkodó nemzet irányában történt a vele való társadalrni távolságot volt hivatva csökkenteni vagy egyenesen lebontani. Éppen ezért konkrétan mindig avval járt, hogy az érintettek azonosultak a nemzetépítés politikai céljaival és igyekeztek magukévá tenni az alakuló nemzeti közösség és nemzetállam szimbólumrendszerét Ennek objektivációit valóságos stratégikus aktusok sora képezte. Ilyen volt a névmagyarosítás, a nyelvi magyarosodás, a helyi öltözködésmód és viselkedésbeli szokásrend átvétele, a lakóhelyi elkülönülés fellazítása, a nemzeti ügyet képviselő pártok támogatása a Reformkorban és 1848/49-ben, később (a Kiegyezés után) a politikai konformizmus, nemzetiségi területeken a magyarkodás, stb. Ezek között kétségtelenül a nemzeti közösségben való részvételt gyakorlatilag is lehetővé tevő nyelvváltás és talán a névmagyarosítás volt a legfontosabb. A névmagyarosításról röviden annyit, hogy ebben a Reformkorban induló, az Abszolutizmus alatt tiltott, 1867 után kiterebélyesedő és a Millenium éveiben tetőpontra hágó mozgalomban a zsidóság többségileg (1893 és 1918 között 61 %-os részarányban) vett részt A zsidóság sokkal erősebb motiváltsága statisztikailag nyilvánvaló, hiszen ez az összlakosság alig 6 %-át képező aggregátum az 1900-as népszámlálás szerint még kb. 48 % nyelvileg allogén s minden bizonnyal ennél magasabb százalékú nemmagyar nevü népességgel állt szemben. Az erősebb zsidó motiváltság abból is kiderül, hogy míg - felvételi eredményeim szerint - a zsidó névváltoztatók túlnyomó többsége önálló vállalkozói vagy szabadpályán működött, addig a nemzsidó érintettek túlnyomóan közületi alkalmazásban voltak. Ez utóbbiakra nagy állami nyomás (gyakran, pl. a Bánffy-terror éveiben kifejezett kényszer) nehezedett a közhivatal elnemzetiesítése céljából. A zsidó névmagyarosítók evvel szemben sokkal inkább számíthatók az önkéntes (ha nem is érdek nélkül cselekvő) asszimilánsok közé. A nyelvváltási mozgalomnak még nagyobb jelentősége volt, már csak azért is,