Évkönyv 1993-1994 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 2. (Esztergom, 1994)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kántor Klára: Az 1797. évi insurrectio szervezése Esztergom vármegyében

Az ellátással kapcsolatosan arról tájékoztat, hogy az a reguláris hadseregéhez hasonlóan fog történni, azzala különbséggel azonban, hogy a gyalog- és lovas porciók vételezése nem csupán elismervénnyel, hanem készpénz fizetésével egyenlítendő ki, amire kéri a tiszteket szigorúan ügyelni, egyébiránt a szállítások is regulamentális áron történjenek, amely négy lóval állomásonként 48 krajcár. Ami pedig a Vas megyei gyülekező helyen történő ellátást illeti, kenyérrel és zabbal a királyi élésházak folyamatosan fogják ellátni a felkelőket, nyug­tatványok ellenében is, melyeket legkésőbb a tábor feloszlatásakor kell kiegyenlíteni. A szénát és az alomszalmát a szállító Csekonits ezredestől készpénzfizetés ellenében lehet venni, porcióját 2 ill. 3 krajcáron. 48 Az Esztergom megyei felkelő sereg tehát június 9-én elindult Esztergomból a mintegy 250 km-es útjára, a megjelölt útvonalon. Két nap múlva, 11-én azonban Bertók László kapitány Neszmélyről keltezett levelében arról tájékoztatja az alispánt, hogy miként az gróf Zichy Ferencnek, Veszprém vármegye főispánjának Esztergom megyéhez intézett - s nyilván Bertók által Neszmélyen "elfogott" ­leveléből világosan kitűnik, Veszprém megyében a zabnak és szénának a legnagyobb szűké­ben vannak, s mivel ily módon a sereg ellátását Bertók nem látja biztosítottnak, úgy véli, az alispán ill. a vármegye ezirányú intézkedéséig Neszmélyen vagy a közeli Mocsán maradjon a sereg. A veszprémi főispán említett levelében úgy fogalmazott, hogy megkapta ugyan mind Missits alispán, mind pedig a kerületi biztosság értesítvényét arról, hogy Esztergom megye felkelőinek útvonala is Veszprém megyén visz keresztül, de mivel rajta kívül 11 másik megye nemesi serege is ugyanezen úton fog haladni, ezért a királyhoz és a nádorhoz fordultak segítségért.. A megye területén ugyanis nincs elegendő mennyiségű termesztmény, s amennyiben az útvonalon semmiképp nem lehet változtatni, úgy az átvonulókat vagy a királyi élésházakból, vagy más megyékből ideszállított élelemmel lássák el. Amíg azonban felsőbb helyről nem érkezik meg a válasz, javasolja, hogy Esztergom megye felkelői ne folytassák útjukat Veszprém megye felé 49 Esztergom megye már másnap továbbította az ügyben keletkezett levelét "Sereníssimo, Erninentissimo, Excelíentissimo", azaz a nádornak, az érseknek és a főhadbiztosi hivatalnak. Ebben előadja, hogy felsőbb utasításokat követve a megye felkelő serege június 9-én elindult Pápa felé, de mint Zichy főispán leveléből megtudták, Veszprém megye nem rendelkezik a felkelők ellátásához szükséges élelmiszerekkel, s emiatt várakozásra kényszerülnek. A levél másolatát mindhárom címre elküldték, hozzátéve, hogy a sereg Mocsán vesztegel, s az ügyben sürgős intézkedésre van szükség. Bertók kapitánynak pedig olyan értelemben vála­szolt a megye, hogy a válasz megérkezéséig a sereg várakozzék Mocsán, mert Komárom megyének ez a helysége nincs terheltetve az átvonulásoktól, tehát könnyebb lesz élelmet találni. 50 Az ügyben elsőként a helytartótanács 12512. sz. leirata mtézkedett, amely értesítette Esztergom megyét, hogy a veszprémi beterjesztéssel kapcsolatban döntés született, melynek értelmében a nádor utasította a kerületi főhadbiztosi hivatalt az együttműködésre. Eszerint a Veszprém megyei alispán és Csekonits ezredessel is együttműködve biztosítani fogja az ellátást. 51 A leiratot azonnal továbbította a megye Bertóknak, azzal az utasítással, hogy haladéktalanul folytassa útját Pápa irányába. Ily módon tehát az élelmezési probléma, ha nem is teljes mértékben, megszűnt. Az ellátás azonban továbbra sem mehetett gördülékenyen, erre utal Batthyány ezredes Kisbérről kelte­zett levele, melyben az ellátás hiányosságaira panaszkodott, hozzátéve ugyan azt is, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom