Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)
Ortutay András: Falusi árvák helyzete a XVIII--XIX. század fordulóján, Bajnán
óta önállóan gazdálkodó Csivi Mihály. Lehet, hogy az íratlan szabályok szerint nem volt lehetősége az árvák pénztárából pénzt felvenni annak, aki maga is árva volt? Megállapításokról van szó és nem végső következtetésekről. Véleményem szerint a századfordulón Bajna községben viszonylag nagy összegek fordultak meg az árvák pénztárában, az esetek jelentős részében nem tényleges pénz, hanem elméleti összegek. A község vezetése, ebben a kérdésben az árvagyám és a községi jegyző következetesebben törekedett arra, hogy az árvákkal való foglalkozás, az árvák vagyonának kezelése községi hatáskörben maradjon meg. Forrásunk alapján egyértelműen bizonyítható, hogy az árvaügyhöz sem közvetlenül a földesúrnak, sem az úriszéknek nem volt köze, egyes szélsőséges esetektől eltekintve. Nem az árvaügyhöz tartozik, de mind a bemutatott 1805-ös számadás, mind az 1806-os, itt nem vizsgált számadás alapján ar szakirodalomnál jóval pozitívabb képet alakítottam ki a községi jegyző tevékenységének színvonaláról. Ennek talán nem mond ellene az, hogy az egyik árvaügyben a jegyző is tekintélyes összegek kölcsönzőjeként fordul elő. Az árvaügyek intézésével kapcsolatos kérdések végleges megválaszolása előtt be kellett érni az elsődlegesen jogi forrásokra épülő magyarázatokkal. Remélem, hogy iratközlésemmel ezek egyértelműségét meg lehet kérdőjelezni. Biztosnak tűnik, hogy egy Bajna nagyságú község, amely a XVIU-XIX. század fordulóján Esztergom vármegyében a nagyobb települések közé tartozott, saját ügyeit önállóan intézte. Az árvaügy természetesen ezek közé tartozott, már csak azért is, mert viszonylag biztos hitelforrást jelentett a község lakosságának. Számadásai szerint az „árvák atyja" pontosan és rendesen vezette az árvák ügyeit. Mai szemmel nézve csak a kamatokat nem fizette elég pontosan. De példáink azt sugallják, ha az árvának szüksége volt az összegre, a községi jegyző és az „árvák atyja" gondoskodott az összeg kifizetéséről. Viszonylag kevés nyomát találjuk a rokonság szerepének az árvák ügyeinek vitelében, bár egy-egy távolabbi rokonnal találkozunk, aki magához vette az árvákat. A falusi társadalommal kapcsolatos ismereteink azt sugallják, hogy gyakoribb és konkrétabb adatokkal azért nem találkozunk, mert ezek az adott társadalmi közeg számára természetesek voltak. Tehát a rokonság gondoskodott az árvák neveléséről és ellátásáról, a tőkeként szereplő szülői örökséget szentnek tekintették, ahhoz nem illett hozzányúlni. Summa summarum... Összegzi Nagy András, az "árvák Attya"
