Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Ortutay Andrásné: Nyergesújfíüu a XVIII. század végén

Joanes Milbling 129.: 1/2 telkes, 59 éves, családos termelt: gabona: 24 kereszt zab: 18 kereszt jövedelem: fahordás: 13,20 Ft dicalis: Milbling r-ta tehén: 1 kaszáló: 14/8 kaszás A szűkös állattartás adatai közül kiemelkedik a lótartás mértéke. Míg Bajóton 109 lovat írtak össze, Nyergesen 322-t. Ennek oka, hogy itt postaváltó állomás volt, a falu a Bécs és Buda között húzódó országút mellett fekszik. A megyei, járási és egyéb tisztviselők szállítására hivatalos fuvarra rendelték ki a jobbágyokat: 36 ízben nyergesi jobbágyot. Ez az egész járás fuvarmennyiségének több mint 1/3-a (háromszor több, mint Dorogé, míg Bajótról egyetlen fuvart sem vettek igénybe). (75) A prímási erdőkből való fahordás is jó kereseti lehetőség volt. 1785/87-ben 79 nyergesi jobbágynak származott innen kisebb-nagyobb pénzjövedelme. Az összegek változatosak: a legkevesebb 55 krajcár, a legtöbb 73,60 Ft - átlagban 5 és 20 Ft közti összegek. A kifizetések jegyzéke tanúsítja, hogy erre a munkára össze is fogtak: 1785-ben Tóth Albert és társai 30,60 Ft-ot, Puchner Márton és társai 169,25 Ft-ot kaptak. Ebben a munkában szinte kizárólag a módosabbak vettek részt - csupán 3 zsellér kapott pénzt fahordásért. (Érdekes, hogy ökre vagy lova egyiknek sem volt.) Viszont jelentős pénzhez jutott 29 1/2 telkes, akiknek igaerejük (lovak), szolgáik vagy legalább felnőtt fiaik voltak - közülök a falu esküdtei és bírái is. ^

6-) A szőlőművelés a szántóföldi termeléssel egyenrangú szerepet töltött be. 1789/90-ben 896 1/8 kapásnyi szőlőt műveltek, vörös és fehér bort termeltek - a módosabbak több fehéret, az egészen szegények egy kevés vöröset. A szőlőterület nagyobb része, 860 kapásnyi első osztályúnak minősült. Még a szántóteriilet eléggé szűkös volt, a szőlő elegendőnek bizonyult: egy főre 4,4 kapásnyi jutott. Ez megfelel a környék átlagának (Bajóton 4,1), és jóval több, mint a nagyobb faluhatárú, de szőlőművelésre kevésbé alkalmas alföldi területeken. (NémetGyulán 1,6, Magyar-Gyulán 3,3.)

(77-) A területből olyanoknak is jutott, akiknek a neve sem az összeírásokban, sem a gabonadézsma-jegyzékekben nem szerepel. A 14 név közül csak 3-4 tipikusan nyergesi (Lochner, Szautner, Rajnperger - esetleg Adalbert). Tehát 10-11 fő biztosan extraneus: olyan személy (jobbágy, esetleg nemes vagy polgár) aki másutt él, s itt csak szőlője van, csak szőlődézsmát szolgáltat. Az extraneusok termése általában kevés, átlagosan 8-10 akónyi, de van 1 akós is. A szőlő- és bortermelés elsősorban a szántóföldi termelés kiegészítője volt. Minden telkes jobbágynak volt szőlője és bora. A legtöbb Joannes Puchneré: 15,25 kapásnyi, 47,5 akó. A legkevesebb az ifjú (20 éves) Simon Hekleré: 0,5 kapás. (De a vele egy házban lakó apjának is volt ennyi, és ketten 20 akó után adtak dézsmát.)

(7 -) A házas zsellérek 80 %-ának, a hazátlan zsellérek 36 %-ának volt szőlője - és bortermelésük néha jelentősebb volt, mint az egyéb jövedelmük. Viszont egyetlen uradalmi alkalmazottnak (pásztorok, de még az ispánnak) sem volt szőleje. Nemcsak a szántóföldből megélni nem képeseknek, hanem az özvegy asszonyok és az egyedülálló, idős férfiak számára is csupán szőlőterület maradt, hiszen a földbirtokos is elvehette azt a telket, aminek a megművelését nem látta biztosítottnak, a gyerekek is szétörökölhették.