Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Kardos István dr.: Az idegenforgalom helyi cs regionális irányítása

ajánlani. Etter Ödön a Prímáskert idegenek számára történő megnyitását sürgette. Az ülésen elhangzottakat értékelő cikk írója kissé lehangoltan állapította meg, hogy az gondolatszegény volt: „... mert az értekezlet legkiemelkedőbb pontjai a plakát és illemhelyek voltak. Ezekkel egyedül talán mégsem lehet idegenforgalmat fokozni. 8 5 Majd így folytatta: „Szeretnők, ha végre mindenki tudtára jönne annak, hogy a Bazilikára, kincstárra és a strandra egyedül idegenforgalmat alapozni, kirándulókat, nyaralókat vagy letelepülni kívánó nyugdíjasokat (tehát lakókat, adófizetőket és fogyasztókat) ideédesgetni nem lehet, ahhoz sok más egyébb is kell." (9} (TV-V. sz. melléklet) A megújuló vezetésnek - az új törekvésnek megfogalmazásával egyidejűleg - szembe kellett néznie azzal is, hogy Idegenforgalmi Hivatalának vezetője lemondott. Ezt az 55/1933. kgy. számú határozatával március 14-én rögzítette a képviselőtestület. ( 5 Többen azonnal felvetették, hogy hirdessenek pályázatot a megüresedett állásra. Glatz azonban jelezte, hogy ezt nem tehetik, mivel az csak tiszteletdíjas állás. Dr. Sántha József szerint, Bodor munká­jával egyébként is elégedettek. Ezért javasolta, hogy teljesítsék kérését, hogy a hivatal vezetését a felesége vegye át, akit ő segítene munkájában. A lemondás oka különben is az volt, hogy mivel a városi autóbuszok fenntartásának jogát ő bérelte, nem lehet még egy szerződéses állása a városnál. A vitában többen pártolták, többen ellenezték az elképzelését Néhányan úgy érveltek, hogy évi 300 pengőért úgysem találnak jobb megoldást. E vélemé­nyére dr. Scheiber Győző reagált, mondván, hogy az ügy nem olyan egyszerű. „Az Idegen­forgalmi Hivatal az IBUSZ-nak mintegy a fiókja, de szép jövedelmet hoz." (1} Dr. Mike Lajos ezzel együtt elfogadásra javasolta a Bodor Zoltánné megbízására irányuló javaslatot. Glatz végül „utalt arra is, hogy a képviselő-testület Bodor Zoltánnal szemben bizonyos erkölcsi obligációban van, mert az autóbusz eladási határozatban az idegenforgalmi iroda vezetését is odaígérte." (12) Végül négy ellenszavazattal Bodor Zoltánné t bízták meg az iroda vezetésével. Az ennek nyomán megkötött szerződésben határozták meg pontosan az iroda nevét Eszerint az 1933-tól kezdve: „Esztergom szab. kir. megyei város Idegenforgalmi Hivatala". Pecsétje a város címerét és az előbbi feliratot foglalja magában. A szerződés szerint Bodor Zoltánné volt köteles az irodahelységről gondoskodni. A megbízás 1933. április l-jétől annak visszavonásáig volt érvényben. Az Idegenforgalmi Bizottság 1933 márciusában rendkívüli ülést tartott. Dr. Lepold Antal ezen arra kérte a bizottságot, hogy foglalkozzon a Katolikus Nyári Egyetem ügyeivel, melyet ez évben - 1933-ban - rendeznek meg első ízben. Szólt továbbá arról, hogy a Magyar Történelmi Társulat - a Lengyel Történelmi Társulattal együtt - Esztergomban fogja tartani évi vándorgyűlését ami a város török alóli felszabadulásának évfordulójával áll kapcsolat­ban. E témában Lingauer Sándor főispán vezetésével már megkezdődtek a tárgyalások a fővárosból jött szakemberekkel. Miközben eme nagyszabású programok előkészítése folyt, dr. Berényi Róbert azt sürget­te, hogy hozzák be Esztergomba a Budapest-Bécs autóbuszjáratot, melynek útvonala ekkor Dorog és Tokod érintésével elkerülte a várost. A sajtó hírül adta, hogy Szeged és Pécs ünnepi hét rendezésével kívánja növelni idegenforgalmát. Mit fog csinálni Esztergom? Palkovics László alispán eredményes tárgyalásokat folytatott arról, hogy augusztus 8-, 10- és 12-én 47 nemzet cserkészei látogassanak el a városba a Nemzetközi Cserkész Jamboree programján belül 500-500 fős csoportokban. Az irányítás javulását érzékelhettek azok, akik évek óta szorgalmozói és rendezői voltak a Nagyboldogasszony-napi ünnepségeknek. Az Idegenforgalmi Bizottság - dr. Brenner Antal városi főjegyző elnökletével - 1933 július végén tartott ülésén foglalkozott az eseménysoro­zattal. Az ülésen Szívós Waldvogel József, Obermüller Ferenc, dr. Csonkás Mihály és Vécs Ottó több figyelemre méltó javastatot terjesztett elő. Ennek nyomán szűkebb körű bizottsá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom