Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Tóth Sándor László: Az esztergomi csata 1595-ben
TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ bált áttörni. A török hadvezetés elképzelése egyértelműen az volt, hogy csatát vállalva próbál erősítést bejuttatni a várba.98 A feltehető taktika az volt, hogy a szerdár a keresztény tábor felé irányuló támadásával leköti Mansfeld figyelmét, miközben Oszmán pasa előretörő seregrésze védelme alatt a janicsárok a lőporral együtt bejutnak a várba.99 A csata folyamán Oszmán győri pasa elővédcsapatait követték Lala Mehmed anatóliai csapatai.100 Az anatóliai sereget hétezer főre becsülte Istvánffy, hatezer főt említett Baranyai Decsi János, míg Gablman diáriuma csak négyezer főre tette azt.101 A csata folyamán az anatóliaiakkal együtt harcoló, elővédként támadó győri pasa 4600 fős alakulatával s a janicsárokkal együtt 10 ezer fő körüli hadrendet alkothatott. Feltételezem, hogy ez a szárny lehetett valamivel erősebb, egyfajta „ferde hadrend” alakulhatott ki. A cél a mindenáron való áttörés lehetett, míg a szerdár talán kisebb seregrésze figyelem-elterelő támadásra vállalkozott. A keresztény sereg felállását illetően megemlíthetjük, hogy az erődökben, illetve sáncokban elhelyezett gyalogság és tüzérség is bekapcsolódott a harcokba a tüzelésével. Maga Mansfeld lovasságát a keresztény tábor és a Rácváros közti térségben állította fel, gyalogságát pedig a Vízivárossal szemben.102 Istvánffy tudósítása szerint Mansfeld hadrendjében az anatóliaiakkal szemben Adolf Schwarzenberg foglalt helyet a vallon lovassággal.103 Ortelius leírása szerint Pálffy Miklós a hegy mögött az egyik oldalon, míg Schwarzenberg a másik oldalon helyezkedett el csapataival.104 A két sereg felvonulása után a harc délután négy óra körül kezdődött meg.105 A csatarend felállítása után, az ellenséges támadás megindulása előtt Mansfeld Kari burgaui herceggel együtt ellovagolt a sereg előtt, és rövid buzdító beszédet intézett a katonákhoz.106 A másik oldalon a támadási parancsot kiadó Szinánpasazáde Mehmed, a vele kevésbé rokonszenvező török krónikások vélhetően túlzó híradása szerint teljesen részeg volt, s csak annyit tudott mondani, hogy induljanak.107 A csatát kezdeményező török előbb gyorsan elsütötte ágyúit, amelyek komolyabb 98 Istvánffy 1868. 735. o.; Istvánffy 1962. 385. o. 99 Lényegében e haditervet vázolta Gömöry, HK 1891. 652. o. 100 Török történetírók III. 117. o. (Pecsevi), 235. o. (Kjátib Cselebi). 101 Istvánffy 1868. 735. o.; Istvánffy 1962. 385. o.; Baranyai Decsi 1982. 244. o.; Gablman diáriuma, HHStA Hungarica Fasc. 128. föl. 134r. 102 Gömöry, HK 1891. 653. o. 103 Istvánffy 1868. 735. o.; Istvánffy 1962. 386. o. 104 Ortelius 1602. 87r. 105 Ortelius 1602. 87v. 106 Istvánffy 1868. 734—735. o.; Istvánffy 1962. 385-386. o.; Baranyai Decsi még azt is említette, hogy Mansfeld megparancsolta: mindenki „ térdet hajtva imádkozzék Istenhez, a megváltó Jézushoz a győzelemért”. Baranyai Decsi 1982. 243. o. 107 Török történetírók III. 117. o. (Pecsevi), 235. o. (Kjátib Cselebi). 34