Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)

Levéltárügy - Csapó Mária: Az országos egészségügyi intézetek iratkezelése

Csapó Mária Az országos egészségügyi intézetek iratkezelése A Magyar Országos Levéltár feladatai között jelentős helyet foglal el az illetékes­ségi körbe tartozó szervek iratkezelésének felügyelete, ellenőrzése. Az államigaz­gatás felsőbb szervei mellett ez természetesen az intézetekre is vonatkozik. A hatékony ellenőrzési munka és állománygyarapítás alapját képezi az illeté­kességi körbe tartozó szervek számbavétele, kategorizálása.1 Ezt a célt szolgálja a szervjegyzék összeállítása. Itt dől el, mely szervek, intézetek iratkezelését kísérjük figyelemmel. Az Új Magyar Központi Levéltár, majd az összevonás után a Magyar Orszá­gos Levéltár szervjegyzékében az országos egészségügyi intézetek sajátos szerepet kaptak. Már a ’80-as évek közepén, az országos értékhatár-vizsgálatok során felve­tődött, hogy a kórtörténeti lapokkal nem az általános levéltáraknak kellene foglal­kozniuk, hanem az Orvostörténeti Levéltárnak.2 Az Új Magyar Központi Levéltár utolsó, 1988-ban készült szervjegyzéke sze­rint 43 egészségügyi intézet tartozott a Szociális és Egészségügyi Minisztérium irányítása alá.3 Az értékhatár-vizsgálatok eredményei alapján a II. kategóriába ki­lenc intézet, a III. kategóriába 32 került. A II. kategóriába sorolt iratképzőktől erő­sen szelektálva, a III. kategóriába tartozó intézetektől csak eseti elbírálás alapján, vagy mintavételszerűen kellett átvenni iratokat. A III. kategóriába kerültek a gyó­gyító intézmények, mint pl. az Országos Kardiológiai Intézet, a Szabadsághegyi 1 G. Vass István: Gyűjtőterületi munka az országos hatáskörű szerveknél az 1990-es években. Le­véltári Szemle, 48. (1998) 3. sz. 19-20. o.; Iratértékelési szempontok a gazdasági levéltárügyben a rendszerváltozás utáni évtizedben. (Elvi és módszertani felvetések). Szerk.: Koroknai Ákos. Bu­dapest, Magyar Országos Levéltár, 5., 17. o. 2 Erdmann Gyula: Történeti érték szervenként, szervtípusonként. Rövid beszámoló az országos ér­tékhatár-vizsgálati munka állásáról. Levéltári Szemle 35. (1985) 1. sz. 32. o. 3 Az Új Magyar Központi Levéltár gyűjtőkörébe tartozó szervek jegyzéke 1988. január 1. (Terve­zet.) Összeáll.: G. Vass István. Budapest, 1988, IX, 177. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom