Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)
Készülődés és a tüntetések kezdete
hadnagy vallomása, aki megerősíti Vikor kiáltását, így elfogadhatjuk ezt a variációt. A hadosztály akkori ügyeletes tisztje azt állítja, hogy Nagy Kálmán, Steiner Tibor (és valószínűleg az őt védő népes ÁVH-s kísérete) részben az előző esti események hatására, másrészt mivel a hadosztály félig üres volt, jobbnak látta elrejtőzni a Belvárostól kijjebb eső részen, a Labor MIM épületében.82 Ennek némileg ellentmond, hogy a sötétkapui sortüz után a hadosztály épületében találta őket a városba hazatérő Mecséri ezredes. Az ügyeletes tiszt azt is megerősítette, hogy az ekkor Budapesten tartózkodó Mecséri szinte óránként „K” vonalon beszélt Kiss őrnaggyal. Korábban már említettem, hogy a hadosztály a Mikes József vezérőrnagy vezetése alatt álló székesfehérvári 6. hadtest alárendeltségébe tartozott, Mikes pedig azt az utasítást adta Mecsérinek, hogy ne bántsák a tömeget, de a laktanyát ne engedjék elfoglalni.83 Mecséri ezredes ennek értelmében tájékoztatta Kiss Sándort, ahogy azt a későbbi bírósági tárgyalásán vallotta: „Október 26-án délelőtt Kiss őrnagy Esztergomból jelentette, hogy ott nagy tüntetés van. Én nevezettnek parancsot adtam arra, hogy a parancsnokság épületét biztosítsák, fegyvereket nem adhatnak ki és fegyveres támadás [kiemelés - Cs. É.] esetén lőjenek. 11 óra körül visszaindultam Esztergomba.”84 Mecsérit valószínűleg tájékoztatták a börtön elfoglalásáról, és talán az sugallta a szigorú katonai fellépést, hogy lövés nélkül nem tudták megvédeni az épületet. Ugyanakkor viszont a Vak Bottyán laktanyát nem támadta meg a tömeg. Kiss jelentése után Mecséri Esztergomba indult két harckocsival, és egy szakasz lövésszel. Vele jött politikai helyettese, Hurai Rudolf százados, az elhárító osztály vezetője, Ruisz százados, valamint kíséretének tagja volt Szabó Ábel százados, Dönczi százados és Ficsor hadnagy. Mivel Mecséri alakulatait Budapesten széjjelszórták, és az irányítást kivették a kezéből, valamint fejetlenséget tapasztalt a katonai vezetők részéről, valószínűleg ezért akart Esztergomban kemény kézzel rendet csinálni. 82 Uő. 83 Uő. 84 HL, XI. 22. Bp. KB. 1958/031, 670, 3084. (Mecséri pere.) 37