Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)
Jaj a legyőzőtteknek!
hely, nagyobb város, jelentősebb nagyüzem forradalmi bizottsági, munkástanácsi vezetői bíróság elé kerültek, holott ezen szervezetek mind a forradalom alatt, mind pedig a kettős hatalom idején legálisan működtek. A restauráció azért fordul a munkástanácsok és a forradalom alatt létrejött szervek ellen, mert ezek órák alatt megkapták azt a legitimitást, amelyet Kádáréknak hónapok alatt sem sikerült.310 A büntetőperek vizsgálatánál el kell különíteni az ún. „nagy” pereket, amelyeket a forradalom vezetői és a megyei forradalmi vezetők ellen indítottak, és az ún. „tömegpereket”, amelyeket a forradalom alulról építkező szerveiben résztvevők ellen foganatosítottak, hogy végképp szétverjék a civil társadalmat.311 A perek fő jellemzője, hogy nem a tárgyalóteremben és nem a nyomozás során dőltek el, hanem a nyomozók, bírák és ügyészek csak a végrehajtó szerepét töltötték be, a döntéseket pedig kívülről hozták meg. Az eljárásoknak az „amalgámozás” is jellemzőjük, miszerint összekeverik a szereplőket, vegyítik az olyanokat, akik részt vettek az eseményekben, olyan szereplőkkel, akik teljesen ártatlanok voltak az adott ügyben.312 A hatalom nagy súlyt fektetett arra is, hogy ha valaki államellenes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá kerül, akkor az eljárás minden szakaszában megvizsgálják az „osztályhelyzetét”.313 Osztályellenségnek tekintették a következőket: 1. Azokat, akik „kizsákmányolásból” éltek (volt tőkéseket, gyárosokat, üzemtulajdonosokat, nagykereskedőket, bérháztulajdonosokat, vállalkozókat, kulá- kokat); 2. Az 1945 előtti államapparátusban és állami intézményeknél vezető beosztásban volt személyeket (főjegyzőkkel bezárólag), a volt „horthysta” politikai rendőrség valamennyi beosztottját, a rendőrség, a honvédség volt hivatásos tiszti állományú tagjait, a csendőrség hivatásos állományába tartozókat, a VKF/2 vezetőit, tisztjeit és valamennyi beosztottját, a jobboldali pártok és szervezetek vezetőit és országgyűlési képviselőit; 3. „Azokat, akikre az 1-2. pont nem utal, azonban az összes körülményeit figyelembe véve megállapítható, hogy deklasszált személyek (egyházi személyek, papok, urasági intézők)”.314 Akire pedig rásütötték a „tudatos osztályellenség” bélyegét, az nem számíthatott enyhe ítéletre. Véleményem szerint az előbbi szempontok nyomon követhetőek a vádlottak kiválasztásában. 111 Kahler Frigyes - M. Kiss Sándor: i. m. 219. 312 Bővebben lásd Jobbágyi Gábor: „Ez itt a vértanúk vére”. Az 1956 utáni megtorlási eljárások. Kairosz Kiadó, Budapest, 1998. 12-21. 313 Kahler Frigyes: i. m. 31. 314 Kahler Frigyes - M. Kiss Sándor: i. m. 221-222. 108
