Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1727-1734 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 16. (Esztergom, 2007)

Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái - 1729. év

1074. (XIV. 186.) Idősebb Kosa András kérésére a Szilcz Pál bíró által lefoglalt hat és fél akó borból először Kosa adóját, majd a büntetését vonják le. 1729. december 1. 1075. (XIV. 187.) Heim Ferenc és Szép Péter távollétében felolvasták a Magyar Kamara Pozsonyban november 7-én kiadott levelét, amelyben közli a várossal, hogy nem tud haladékot adni az országgyűlési illeték befizetésére, ezért minél ha­marabb küldjék be a 275 forintot. 1076. (XIV.187.) Faichtinger József, a jelenlegi házi összeírás intézője az össze­írásról részletes jelentést tett és kérte, hogy az adó mértékét minél hamarább hatá­rozzák meg, hogy ki tudják vetni. Az adó mértékét a tavalyi szerint határozták meg, de a jövőben a kecskék után 30 dénárt, egy akó idegen bor után öt dénárt, egy ke­reszt gabona után pedig 10 dénárt kell adózni. 1077. (XIV. 188.) A zsellérek az egyik szállásról a másikra való költözéssel a ka­marásnak nagy gondot okoznak, mivel nem lehet őket megtalálni, úgy határoznak, hogy a gazdák dolga a zselléreket maguknál tartani addig, amíg az adót nem fizetik be. 1078. (XIV. 188.) Trimmei Lénárd kamarás bemutatta számadását, amelyet decem­ber 2-án fognak ellenőrizni. Az ellenőrzéssel megbízzák a belső tanácsból Hersics Ferencet, Faichtinger Józsefet, Zilizy Andrást, Miklósffy Mártont, a jegyzőt és az aljegyzőt, a külső tanácsból pedig Turóczy Jánost, Reisel Jeremiást, Csemikovics Pált, Engler Pétert, Rádlmayr Györgyöt és Szaday Ferencet. 1729. december 3. 1079. (XIV. 189.) Szép Péter és Heim Ferenc távollétében a Trimmel Lénárd kama­rás számadásait vizsgáló bizottság jelentést tett, amely szerint Trimmel 285 forint­tal tartozik. A kamarást felszólították az összeg azonnali megfizetésére. 1080. (XIV. 189.) Szilcz Pál bírót a tábornokhoz küldték, hogy közölje vele, a ka­tonák adósságaikat inkább készpénzben és ne borban fizessék ki, mivel a városnak inkább készpénzre van szüksége. 1081. (XIV. 189.) Borsovicsné házán már több mint 134 forint adóhátralék van, ami már a ház árát is meghaladja. A város ezért lefoglalja a házat és amíg az asszony benne lakik nem vet ki rá több adót. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom