Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1723-1726 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 15. (Esztergom, 2006)
Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái - 1725. év
1115. (XII.203.) Fisser János esztergályos (tornarius) kérte, hogy háza építését folytathassa. Mivel a házát a telkén kívül, a városi tanács tudta nélkül kezdte építeni, az építkezés folytatását megtiltják neki. 1116. (XII.203.) Trimmel Lénárd kamarásnak megbízást kell adni ezer forintról, valamint annak hatvan forintos kamatáról, amelyet Faichtinger Józsefnek fizettek ki. A kamarás által kiadott kötelezvényeket a városi levéltárba helyezik el. 1117. (XII.203.) Szilcz Pál, Szűcs Gergely és az aljegyző beszámolt arról, hogyan osztották fel a vagyont a néhai Erdélyi János özvegyének halála után Hersics Mátyás és Vilger György kérésére az örökösök, Erdélyi Anna, Molnár János felesége és annak első házasságából született fia, Vilger Mátyás között. A házat, amely már omladozik, két részre osztották. Az egyik fele Erdélyi Annát illeti, a másik felét pedig elosztották Erdélyi Anna fia és Vilger Mátyás között. A szőlőt Vilger Györgynek ítélték, aki az egyik felét, még életében megvásárolta az özvegytől, a másik felét pedig elosztja a fia és lánya közt. Az ingóságokat, mint a hordókat és kádakat, az örökösök elosztották maguk között. 1118. (XII.204.) A sörfőzőház jobb gazdálkodása miatt elhatározták, hogy a következő évben felfogadnak egy bognárt, akinek csak az lesz a feladata, hogy a város borához és söréhez szükséges hordókat elkészítse. A bognár félfogadását a bírónak kell elintéznie. 1119. (XII.204.) Nyáray Andrást hat font viasz megfizetésére kötelezték, mivel ünnepnap dolgozott. Pásztor István közbenjárására a büntetést négy fonttal csökkentették, a maradék két fontot Szkacsányi János, egyházi gondnoknak kell átadnia. 1120. (XII.205.) Viniczey Miklós, Mincze Lukács, Hegedűs Mátyás, Kiss Gergely, Sepessy Márton, Balla Ferenc, Hustyava András, Streda Miklós, Gábor János és Szlinka Jakab kérésére elhatározták, hogy költségeiket, amelyeket Szentgály András városi kapitánynak fizettek, teljes egészében visszafizetik, mivel telkeket nem tudnak kimérni a számukra. 1725. december 20. 1121. (XII.205.) Köstner Henrik, Szép Péter és Szilcz Pál távollétében felolvasták Gillik Mátyás levelét, amelyben kéri, hogy a novemberi hadiadót, azaz háromszáztizenegy forint hat dénárt a város fizesse be. Az összeget befizetik. 1122. (XII.205.) A város tudomására jutott, hogy a Magyar Kamara biztosokat küld ki a volt Bottyán-vagyon felmérésére, amely jelenleg Kuklánder tábornok 145