Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1719-1722 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 13. (Esztergom, 2005)
ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI - 1719. év
egy-egy hordó vizet. Ezenkívül a város egész területén tizenkét vízgyűjtőt helyeznek el az esővíz összegyűjtésére. Minden egyes lakos köteles beszerezni egy csáklyát (Csáklá) és létrákat. 1719. november 27. 324. (X.l28.) A városi főkapitány kérésére újra meghatározták, hogy a városban hetente kétszer tartanak piacot. Az első piac hétfőn van, a Szent Lőrinc-kapu mellett a postaháznál, a második piac pedig szombaton a Főtéren, a Szentháromságszobor körül. Ez utóbbi piacon a mészárosok árulhatnak húst (a marhahús kivételével), a halkereskedők pedig a kijelölt helyen, azaz a Kis-Duna mentén, a plébániatemplomnál halat. A vásárokon kizárólag azok a kereskedők árusíthatnak, akiknek erre engedélyük van a főkapitánytól, a megyei vagy városi hatóságoktól. A piacfelügyelők kérésére az árusok kötelesek bemutatni az áruikat. A város - a kereskedők létszámának növelése céljából - elengedte a vásári illetéket, tehát minden kereskedő szabadon árulhatja portékáját. 325. (X.129.) Felolvasták a nádornak, a főhadbiztosnak és az érseki vikáriusnak írt levelek fogalmazványait. A nádortól és a főhadbiztostól azt kérték, hogy a hadiadót csökkentse, a vikáriustól pedig az újonnan létrehozott Szentháromság-társulat megerősítését. 326. (X.129.) Felolvasták az elhunyt Hytter-özvegy végrendeletét, amelyet Szilcz Pál és Glaser János írt alá. 327. (X.129.) Felolvasták a Magyar Királyi Kancellária levelét az öt rác személy polgárjoga ügyében. Mivel a rácok közül ketten, Rácz Csonka György és Rácz Gábor nagy összegű kölcsönt adtak a városnak, a kölcsönt a lehető leghamarabb vissza kell fizetni. A városban több ilyen kölcsön nem fordulhat elő, és rác személyeket nem vehetnek fel a polgárok közé. 328. (X.129.) A városi lakosság összeírására, amely folyó hónap 28-án veszi kezdetét, Heim Ferencet, Gruber Antal Mihályt, Hersics Ferencet és Sándor Ignácot küldték ki. Az összeírok, munkájuk elvégzése idejére, 50 dénár napidíjat kapnak. 329. (X.130.) Levelet írtak Paluska érseki prefektusnak, hogy azoknak a polgároknak a tizedét, akiknek a házuk leégett, engedje el. Levelet írtak a káptalannak is az újonnan ültetett szőlők ügyében. 330. (X.130.) Wrancics János eladta a Kovácsi utcán, Vravnics Mátyás és Hlavnyay Ádám szomszédságában lévő házát Sebesta Ferencnek 14 forintért.