Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1719-1722 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 13. (Esztergom, 2005)

ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI - 1719. év

engedélyezte azzal a feltétellel, hogy a megyei használat idején bekövetkező eset­leges károkat a vármegye hozza helyre. 297. (X.121.) A főhadbiztoshoz és Zennegh Kristóf György kamarai felügyelőhöz küldték Campion György és Heim Ferenc szenátorokat. A küldöttek rögtön másnap útnak indulnak, és Zennegh úrnak elviszik a megvásárolt vajat is. 298. (X.121.) A bortized összeírására és a tized beszedésére kiküldték a hegybírók­kal Heim Ferencet. Az összeírást a Mindenszentek-vásár (október 31.) után fogják elkezdeni. 299. (X.121.) A kamarás válaszolt a számadásánál talált észrevételekre; a válaszait elfogadták. 300. (X.121.) Az új városi főkapitánynak, aki nemsokára a városba fog érkezni, két pár kakast és egy borjút vásárolnak. 1719. november 4. 301. (X.121.) Gruber Antal Mihály elmondta, hogy Illyés főtisztelendő úrral, az esztergomi káptalan tizedszedőjével Zennegh Kristóf György kamarai felügyelőnél jártak, aki elmondta, hogy a káptalannak semmi joga nincs a Kúria szőlőhegyen tizedet szedni, de ha ezt mégis megkísérli, erőszakkal elűzheti a város. 302. (X.122.) Megbízást adtak a kamarásnak, hogy fizessen ki a pozsonyi ország­gyűlésen tartózkodó követeknek költségeikre 237 forint 47 dénárt. Megbízást adtak ezenkívül a kamarásnak, hogy Szép Péternek is fizessen ki 11 forintot, mivel ő szállította kocsival a követeket Pozsonyba. 303. (X.122.) Gruber Antal Mihály eladta az Előhegyen, Vendig Mihály és Várady István szomszédságában lévő szőlőjét Sándor Zsigmondnak 16 forintért. A vevő a 40 dénár illetéket befizette. 304. (X.122.) Szentgály asszony és a harmadik férjétől született fia, Punya János közti vagyonfelosztásra kiküldték Szilcz Pál bírót, Szűcs Gergelyt és Gruber Antal Mihályt. 305. (X.123.) Városi őrnek (excubator) felvették Krislpauz Lőrincet és Simon Andrást. Eves fizetésük egy csizma (ocrea). 306. (X.123.) Cziglerin Krisztina Katalin, Regensburg (Ratisboná) városából, aki körülbelül negyvennyolc éves, apja neve Czigler Farkas, elmondta, hogy hajlandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom