Kürthy Anna - Tóth Krisztina: Komárom és Szőny képviselő-testületi jegyzőkönyveinek kivonatai 1879-1950 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 12. (Esztergom, 2004)

SZŐNY JEGYZŐKÖNYVEINEK KIVONATAI 1879-1950

2165. (5/29.; 2.) A főjegyző ismerteti a cselédek felmondására és költözködésére vonatkozó szabályrendeletet, amely vonatkozik a sertéspásztorra is, de a pásztort a tulajdonosok fizetik, s ez időben a katasztrofálisan rossz termés miatt, és az előző évi nagy sertésvész folytán a pásztor oly csekély jövedelemhez jutott, hogy nem csak a bojtárok fizetése, de saját családja ellátása is veszélybe került. A főjegyző javasolja, hogy a község a költségvetéséből állapítson meg erre az időre havi 40 pengőt. A képviselő-testület az előadói javaslattal egyetértve az 1932. évi január, február, március hónapokra járó 120 pengőt a sertéspásztornak megítéli. 2166. (5/29-30.; 3.) A község tulajdonát képező Dunaszigetet az elöljáróság ha­szonbérbe adta tíz évre Pokornyi Lászlónak a szerződésben rögzített feltételek mellett, amelyet a képviselő-testület jóváhagyott. 2167. (5/30.; 4.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a 965-11-1289/1931. számú rendeletével a fúzitői II. számú tanítói állás után járó fizetés-kiegészítő államse­gélyt megszűnteti. A község nyilatkozik, hogy ezt az állást kívánja-e fenntartani vagy megszüntetni. A képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a II. tanítói állás csak akkor tölthető be, ha 60-130 közötti a tankötelesek száma, míg ebben az eset­ben csak 50-55 közötti tankötelesről van szó, így a képviselő-testület a II. tanítói állástól eláll. 2168. (5/30-31.; 5.) Környe község elöljárósága kéri Iván Julianna illetőségi meg­állapítását. A képviselő-testület a lefolytatott vizsgálat és az előadói javaslat alap­ján Iván Jánost, mint atyát és lányát, Juliannát szőnyi illetőségűeknek elismeri. 2169. (5/31.; 6.) A tapolcai járás főszolgabírója Krenner Károly molnársegéd szőnyi illetőségének megállapítását kéri. A segédkönyv megvizsgálása és a nyo­mozás alapján a képviselő-testület részletes indoklás mellett az illetőséget megta­gadja. 2170. (5/31-32.; 7.) Szelei László, mint a takarékossági bizottság tagja javaslatot nyújtott be, hogy a fizetéses elöljárók, a bíró, törvénybíró, pénztáros, közgyám és a füzitői elöljáró fizetését a változott gazdasági viszonyokhoz mérten mérsékeljék. A főjegyző közli, hogy az idevonatkozó rendelet folytán a fizetés már tíz százalékkal csökkent, s nem tartja indokoltnak a további csökkenést. A képviselő-testület hosz­szabb megtárgyalás után a fizetéseket nem csökkenti. 2171. (5/32.; 8.) Szakács István és Lengyel Lajos földbérlők a községtől bérelt tíz magyar hold után a bérlet még hátralévő részére haszonbércsökkenést kérnek. Az előadó tájékoztatása alapján a képviselő-testület a kérelemnek helyt ad, de az

Next

/
Oldalképek
Tartalom