Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1710-1723 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 10. (Esztergom, 2003)

Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 3. kötet. 1710-1723

legutóbbi tűzeset alkalmával, s még többet is ígért neki, de mivel nem kapta meg, most ellene vall.123 A fentieken kívül, a törvényszéken vallomást tettek még: Tatay Mihály bajnai jobbágy, 30 éves, azt vallotta, hogy hallotta Csabait fenyegetőzni, mikor kalodában volt, és amikor Harangozó a láncból megszökött, saját fele­ségére és Csabaira vallott. A másik tanú Király András 23 éves bajnai lakos vallja, hogy Harangozó figyelmeztette, hogy hordja el a gabonáját, mert Tóth Albert és Vizi Mihály szénája meg fog égni. A harmadik tanú Kovács Mihály 30 éves bajnai lakos szerint Harangozó társainak vallotta Kozák Palkót és Csabait. A negyedik tanú Márton János 30 éves bajnai lakos ugyanazt vallja, mint az előző. A törvényszék ítélete szerint mivel a vádlottak tagadják bűnös­ségüket, kínvallatásnak kell őket alávetni, s ha a végsőkig kitartanak bűnte- lenségük mellett, nem végzik ki őket, azonban örökre száműzik, ha pedig bevallják tettüket, élve égessék meg őket. 1720. augusztus 23. E. m. s., Érseki város 818. (3/413) Hivatali büntetőper Ladiss András gonosztevő ellen, aki Kostyán Sándor tiszti ügyész vádja szerint éjszaka bemászott a dorogi temp­lom sekrestyéjébe, és onnan egy kelyhet és a kehelytakarót, egy karinget és más kegytárgyakat vitt el. A vádlott nem tagadja a tolvajlást, de azt vallja, hogy a sekrestye ablaka nyitva volt. Az ítélet értelmében figyelembe veszik, hogy a lopott tárgyak megkerültek, és egyébként is csekély értékűek voltak, a kehely rézből készült, továbbá az egyházgondnok mulasztásából az alacso­nyan fekvő ablak és a kegytárgy őrzőhelye is nyitva maradt, a megérdemelt halálbüntetés helyett egy évi börtönre ítélik, mivel ennél hosszabb idő egyenlő a halálos büntetéssel, majd ennek leteltével száműzik a megyéből egyszer s mindenkorra. 123 A tanúvallatást Valther György szolgabíró és Borsovics Zsigmond esküdt végezte. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom