Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1712-1715 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 9. (Esztergom, 2003)

ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI - 1713. év

ilyen előfordul, a hazai törvények értelmében szigorú büntetést kap, amitől most fiatal kora ellenére eltekintenek. 343. (IV. 42.) Kis Katalin elmondta, hogy elhunyt édesanyja végrendeletében 120 forintot hagyott fiára, a fogságban lévő Kis Mihályra, hogy őt ezért a pénzért kiváltsák. Ebeczky Jakabnak ezt a pénzt a plébániai egyháznál kellett volna letétbe helyezni, de eddig nem tette meg. Ebeczky elmondta, hogy a szándékában áll ezt megtenni és a következő szüretkor el is helyezi ezt az összeget, annak a tíz forintnak a kivételével, amit már korábban letétbe helyezett az egyháznál. 344. (IV. 43.) Malonyai Pál, az esztergomi káptalan kanonokja és az esztergomi javak prefektusa a városi tisztújítás során elpanaszolta, hogy Szilczl Pál a szegény nép ellen több jogtalanságot követett el, többek között a jelen lévő Tóth János ellen is, ami ellen Szilczl tiltakozott, és kérte, hogy az elkövetett jogtalanságokat mondják el. 345. (IV. 43.) Quarics (Quariczl) György feleségének a következő szerdát jelölték ki, amikor Barma János elleni panaszát esküvel kell bizonyítania. 1713. május 6. 346. (IV. 43.) A bíró és a szenátorok jelenlétében Horváth Mátyásnak háromszor tizenöt nap időt adtak arra, hogy tartozását Vesztendorffer úrnak kifizesse. Ha a határidőt nem tartja be, szőlőjét, amelyet 70 forintra becsültek, lefoglalják, de az azon túl levő tartozást ki kell fizetnie. 347. (IV. 43.) Az előző évi egyház gondnok ügyének kivizsgálására megbízást adtak Szűcs Gergelynek, Campion Györgynek és Gruber Antal Mihály jegyzőnek. 348. (IV. 43.) Vinkler Antal Pált, miután a szokásos esküt letette és a 10 forint illetéket kifizette, a város polgárai közé felvették. 349. (IV. 43.) Szkacsányi Jánost, amíg nem tisztázta az őt érte vádakat, és amíg kamarási állásából fel van függesztve, szenátori tagsága alól is felmentik. 350. (IV. 43.) A szűcsök és a szabók céhének vitája ügyében úgy határoztak, hogy mindkét céh a saját törvényei szerint maradjon. 351. (IV. 44.) Selmecbánya levelét Velics (Belics) Kristóf ügyében a következő ülésre halasztották.

Next

/
Oldalképek
Tartalom