Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Várnai Dorota: Sobieski alakja a kortársai szemében
ni, amelyben érdekes megjegyzések vonatkoznak a lengyel királyra. Az egyik Dobay Zsigmond naplója 1686-ból, a másik Thököly Imre naplója 1694-ből. Dobay Zsigmond Zrínyi Ilona körébe tartozott, aki Munkács védelme alatt kapcsolatban volt Sobieskivel, és követei néhányszor felkeresték a királyi udvart. íme egy részlet Dobay naplójából, melyben a szemtanú hitelességével ábrázolja a király stryj i udvarának hangulatát: „Délután négy óra tájban maga a király, úgy a királyné és a fia is a kertbe jú'vén, egy kevéssé sétáltak; azután Absolon uramat audientiára a király kihívatván egy óráig discurálván, mely discursusnak alkalmatosságával jelen lévén Matczyński uram, úgy a király legkisebbik, Amor nevű fia: azomban a királyné is odajött; ő felségét is az uram, asszonyunk ő nagysága nevével köszöntötte, ki könyves szemmel ajánlotta jóakaratját s igaz atyafiságát asszonyunkhoz, úgy a király is kegyelmes urunkhoz. Az alatt az üdő is sötétedni kezdvén, visszamentek a várba. " Thököly 1694-es naplója alapján világossá válik, hogy Sobieskivel való kapcsolata nem szűnt meg teljesen, és kölcsönösen tisztelték egymást. Október 21-én Thököly megjegyezte naplójában, hogy audientiát adott egy lengyel követnek. A lengyel követ kijelentette, hogy a király és a "nagy rendek" állandóan emlegetik őt, hogy ha Thököly más keresztény monarchának annyit szolgált volna, mint a töröknek „ másképpen lőtt volna az remuneratio, kiért szánakoznak is". A király kívánná, ha ilyen „expertus" ember, mint Thököly Lengyelországban lakhatna. Thököly is szerencséjének tartaná, ha a lengyel respublicának szolgálhatna, mert „securitást is ott igírhetnék inkább magamnak - írja - mintsem az német ditióiban". Tehát arról is volt szó, hogyan lehetne magyarországi jószágait Lengyelországban levő jószágért felcserélni. Arról is beszéltek, hogy ha „az országokban laknám - ahogyan írja Thököly — jövendőben az respublica Magyarországot is apprehendálhatná, nem lívén újság, hogy az két koronát egy király bírta, és obiigatusok is volnának a lengyelek, hogy a magyarországi szabadságot oltalmazzák". Thököly arról is ír a naplójában, hogy vonzódott Lengyelországhoz, mert egykor nagyatyja is szolgált a respublicának, és vett ott jószágot. Hogy teljesíteni tudja szolgálatát Sobieski számára, azt az ajánlatot teszi a lengyel követnek, hogy a Portához menő lengyel követség először őt ejtse útba, hogy „folytathassam — írja - a portán dolgotokat, minthogy Kameniczet is én általam ígérte volt vissza a porta a lengyeleknek, jó szívvel szolgálok, csak legyen ilyen formában accessusom a szolgálatra". Amit olvastunk Thököly Imre naplójában arra utal, hogy a törökök oldalán álló kuruc vezér nemcsak a Habsburgok irányába tett átállási kísérletet, hanem komolyan számolt a lengyel integrációval is. Mindez fontos adalék lehet Thököly politikai felfogásának árnyaltabb megítéléséhez. Más magyar forrásokban is tovább élt Sobieski neve. Cserei Mihály Erdély históriájában többször említi a lengyel királyt. A törökellenes harcokról szólva, feljegyezte „Subiczki János" podóliai csatározásait. Később mint „Lengyel János királyt" emlegeti Sobieskit. Megemlíti Sobieskinek és a kereszténységnek „nagy dicsőséges győzelmét". Azt állítja, hogy Párkánynál Sobieski a bécsi prédán összekülönbözött a német generálisokkal. Esztergom bevétele után „a lengyel király ... Felső-Magyarországon által, a rettenetespraedával s nyereséggel Lengyelországban általmegyen s nagy pompával Krakkóban beérkezik". Az utolsó megjegyzése Sobieskiről, a haláláról így szól: „János penig, a lengyel király, minekutána sok esztendeig a kereszténység javára a tatárok ellen dicséretesen harcolt,
