Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Dr. Székely György: Magyarok és lengyelek közös jogar alatt (perszonálunió, közös királyválasztási tervek)
szomszédnak. Ez adott alkalmat a lengyel államszerkezet és mentalitás megismeréséhez. János minorita krónikája az 1351. évnél a lengyel király, hercegek, főurak és nemesek szerepét emeli ki a trónutódlási tervekben és aláhúzza azt a kikötést, hogy ha királlyá lesz ott Lajos, sem testvére István herceg, sem a német Wolphard és Corrard nem szólhat bele ügyeikbe. Azzal fenyegették volna már előre Lajost: „ Tudd meg, hogy azon a napon és abban az órában teszünk le Téged az uralkodásról, amikor német várnagyot küldesz nyakunkra. " Megnyugtató lehetett a lengyel vezetőréteg számára, hogy a következő, 1352. évi hadjáratban már Hont vármegye főispánjaként Marócsuk lengyel vitéz is volt a magyar hadban. Ebben a hadjáratban János minorita az egyik legbátrabb lovagként tünteti fel „a királlyal rokonságban levő László herceg" személyét, aki Opolei Ulászlóval azonos. Mivel ez utóbbi töltötte be 1367 és 1372 között Magyarország nádori tisztét, ez is megnyugtató lehetett a lengyel politikai elitre, mint annak jele, hogy nem fenyeget magyar beavatkozás. Miután 1370-ben Lajos a lengyel trónra jutott, ott a kormányzati gyakorlatot anyjára, Erzsébetre bízta az 1370-75. és 1377. években. Az anyakirályné ott tehát kettős minőségben is hatott a politikai és jogi rendszerre, felfogásra. Az anyakirálynéi kormányzat idején működtek Lengyelországban restitúciós bíróságok (1372-74). Erzsébet kormányzati környezetébe tartozhatott az előkelő nagylengyel országi családból való Stibor vajda. Az őket megelőző évtizedekben lengyel földön sem voltak egyenlőek az arisztokraták (barones, comites) és a ráadásul több típusra oszló lovagok meg nemesek (milites famosi szlachcze; nobiles; milittes simplices, milites inferiores, sőt miles fictatitius, miles creatus de sculteto vel cmetoné). A nemesség feltöltődése párhuzamos a magyarországi jelenséggel, de társadalmi egyenlőséget ott sem érhetett el. Emiatt Nagy Kázmér temetésén az előkelőségek, nemesek, főpapok jelenlétét hangsúlyozzák. Az újonnan választott Magyar Lajos 1370-ben Pomerania ügyeit az udvar tisztségviselőivel és a koronázás miatt alkalmilag Krakkóban lévő bárókkal és nemesekkel tanácskozta meg. A Miechowi Évkönyv ezt mégis rendi gyűlésnek minősíti (consilium nobilium et baronum regni in civitate Cracoviensí), amitől eltér Czarnkow-i Janko Krónikája. Ez utóbbi kerüli a tanács megjelölést és a gyűlés alkalmi összetételét részletezi: érsek, püspökök, méltóságviselő magasabb nemesség, kevés jelenlévő nemes. Az egyértelmű a forrásokból, hogy a lengyel nemesség szerepe alárendelt volt a báróké és főpapoké mögött. Amikor 1374-ben Lajos módosíttatni akarta a lengyel trónöröklés szabályokat a nőági öröklés érdekében, a királyi tanáccsal került szembe. Valószínű, hogy Erzsébet anyakirályné kormányzatának eredménytelenségére is gondoltak, amikor egy leendő uralkodónőre tekintettek. A kompromisszum abban állt, hogy a majdani uralkodónő nem ad méltóságot, polgármesterséget idegeneknek és nem emeli az adót, személyét pedig a királylányok közül később választják ki. A kassai privilégium megfogalmazása mutatja, hogy Magyar Lajos okult a megválasztásakor elhangzott lengyel aggályokból, hogy ti. mint idegen (alienigena) megváltoztatná a lengyelek erkölcsét és szokásait és saját hazafiait (patriotas) a lengyelek elébe (regnicolis) helyezi. A magyar politikai fogalomkincset is felhasználva, kötelezte el magát Lajos a lengyelek kinevezésére, olyan gondos körülírással, amely összeköti a nemzet, a korona, a nemzetiség elemeit (natione Polonum qui sub eadem corona et de gen te Polonica sit oriundus). Az adóügy vitte előre Európa-szerte a rendi jogokat s így a kassai privilégiumot nem szabad lebecsülni, annak hatása volt az egész lengyel nemesség fejlődésére, egyengette a nemesi rend (stan szlachecki) létrejöttét.
