Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1988
1988. május 30.
33 Bognárné Gáborné: T amássy: T amássy: Filius : Mindenképpen az okiratot az egyetemnek kell kiadni. Szabó Zoltán elvtársnak válaszolva, 3 évvel ezelőtt egy szaküzemmérnöki továbbképzést engedélyezett a minisztérium. Ezzel kapcsolatosan véleményem szerint a posztgraduális képzésnek két célja van, az adott szakismeret továbbfejlesztése és interdiszciplinaritás. Egyetlen egy egyetemi kar sem tud kiadni végzettséget bizonyitó oklevelet, ami egy vállalati programban van. Kiderül, hogy az alap szakismeretek mellett kell közgazdasági. Ezt adjuk azoknak az okleveles mérnököknek, akiknek feladata az élelmiszeripar területén a gyártmányfejlesztés. Ezt a gondot szeretnénk megoldani. A szakoktatásába kizárólag az egyetemi karokat kivánjuk bevonni, olyan pecsét kerülhet a diplomára, amit szakmérnöki szinten adni lehet. Tisztelt Egyetemi Tanács! Két utat követhetünk, vagy előlegben megszavazzuk, vagy a vitás kérdéseket kidolgozzák az elvtársak, a karokat megkeresik és pontos előterjesztést hoznak október hónapban, ekkor tárgyalnánk, addig a társadalmi vitát is le kell bonyolítani. Levettük a napirendről a témát. 7/ napirendi pont: Az 1988.évi Ifjúsági és Diákparlament határozataiból adódó egyetemi feladatok Felkérem Filius elvtársat az előterjesztéssel kapcsolatban van -e kiegészítése? Az Ifjúsági Parlamentéi összefüggő kérdések szabályozását 1987.IX. Rektori Tanács, 1987. XII. Egyetemi Tanács megtárgyalta és jóváhagyta. Az egyetemi Ifjúsági Parlamentet két lépcsőben szerveztük meg, kari és SZBKI, valamint egyetemi küldöttértekezletre került sor. Az Egyetem Ifjúsági Bizottsága úgy Ítélte meg, hogy a kitűzött célt elértük. Az egyetem rektora az eredményekről, gondokról számolt be. 12 interpellá-