Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1986

1986. június 19.

4 12. / Re.jtő Emimé, Selmeczi Klára Oklevelének megszerzése éta dolgozik a vetőmagtermelésben. 1936-1944 között a Magyar Magtermeltetési Vállalatnál dol-^ gozott. Közben 3 évig Bihar megyében kertészkedett. 1950-től a Növénytermeltető Vállalatnál, és e vállalat különböző jog­utódjainál foglalkozott magtermeléssel. Utoljára a Vetőmag Vállalatnál mint szakelőadó és csoportvezető dolgozott. Innen 1972- ben ment nyugdijba. Nyugdíjasként azóta is a vetőmag szakmában tevékenykedik. Munkáját mindig szakmai elhivatott­sággal végezte. 13. / Szabó Árpád Első munkahelyén, a székesfehérvári Városi Kertészetben kertészsegédként dolgozott. Ezt követően kötelezte el magát a kerténzeti szakoktatással. Szekszárdon, Jánoshalmán, Bács­almáson és Örkényben tanitott mezőgazdasági szakiskolákban és szakközépiskolákban. Ugyanitt az iskola kertészetét is vezette. 1949-től a kecskeméti kertészeti Technikum igazgató­­helyettese, majd a Kertészeti Főiskolai Kar Gyümöcstermesz­­tési Tanszékének főiskolai tanára. Több technikumi és főis­kolai jegyzet szerzője ill. társszerzője. Munkásságáért több kitüntetésben részesült. A Munkaérdemrend ezüst fokozatát 1973- ban kapta meg. Egyetemünk Entz Ferenc Emlékéremmel tüntette ki. 14. / Szűcs Zoltán Különböző munkakörökben folytatott hazai és külföldi szakmai gyakorlat ^után 1940-től állt a kertészeti oktatás és kutatás szolgálatában. Először a balatonarácsi szakiskolában, majd 1942-1949 között Kecskeméten tanitott ill. kutató munkát végzett. 1950-1956 között a kertészeti szakigazgatás terü­letén dolgozott. Ezt követően 5 évig a Szőlészeti Kutató Intézet vezetője volt, majd nyugalomba vonulásáig kertészeti technikumi illetve szakközépiskolai igazgatóként működött Baján és Budapesten. Munkásságáért többször részesült mi­niszteri, valamint kormánykitüntetésben. 15. / Vadkerty Erzsébet Oklevelének megszerzése után, 1936-tól Zalaszentgróton gya­kornok, majd 1937-től a magyaróvári Növénynemesi tő Intéze-tben v zöldségfajta vizsgálatokkal foglalkozik. 1950-1962 között az Állami Gazdaságok Győri Igazgatóságán illetve az Ikrényi Állami Gazdaságban üzemegység vezetőként dolgozott. 1962-től 1971-ig, nyugállományba kerüléséig a győri Járási Tanács kertészeti főelőadója volt. / / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom