Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1984
1984. március 22.
3 lyok szerint történik. Ezek szerint az egyetemi tanszékvezetői, főiskolai, intézeti igazgatói főiskolai kari igazgatóhelyettesi megbízásokhoz az Egyetemi Tanács véleményét meg kell hallgatni. Személyi kérdésekről lévén szó, az Egyetemi Tanács véleményét titkos szavazás formájában nyilvánítsa. A Tanácsülésen tárgyalásra kerülő oktatói kinevezési és vezetői megbízási javaslatokat az elmondottaknak megfelelően fogja az egyetem vezetése a megfelelő fórum elé terjeszteni. Felkérte Dr.Kádár Gyula elvtársat, hogy a tanszékvezetői megbízásokra vonatkozó javaslatokat terjessze az Egyetemi Tanács elé. Kádár: 1984. junius 30-án lejár a tanszékvezetői megbízása Dr.Csemez Attila, Dr.Szidarovszky Ferenc elvtársaknak, a Termesztési Kari Tanács 1984. március 16-án tárgyalta a vezetői megbízásokat és Dr.Csemez Attila 3 évre szóló, Dr.Szidarovszky Ferenc 1 évre sióló megbízását javasolták. A Kari vezetéssel az egyetemi pártszervezet, a KISZ szervezet egyetértett. Kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy a javaslatot fogadja el. Dimény:Megkérdezte. kinek van kérdése, megjegyzése az elhangzottakkal kapcsolatban? Kérdés nem volt, nyilt szavazás után megállapította, hogy az Egyetemi Tanács egyetért az elhangzott javaslattal és azzal, hogy Dr.Csemez Attila és Dr.Szidarovszky Ferenc tanszékvezetői megbízatása szavazólapra kerüljön. Dimény:Felkérte Dr.Filius István elvtársat, hogy a főiskolai karon az igazgatóhelyettesi, intézeti igazgatói, tanszékvezetői megbízásokra vonatkozó javaslatokat terjessze az Egyetemi Tanács elé. Filius:Előterjesztette: Dr.Király László kari igazgatóhelyettesi Dr.Soltész Miklós intézeti igazgatói Dr.Soltész Miklós tanszékvezetői megbízására vonatkozó javaslatokat.