Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1983
1983. március 10.
- 32 -újfajta gazdálkodási magatartást alakítunk ki, ugyanis baj van a gazdálkodási magatartással. Sok minden történt a Kísérleti Üzemben, ami nem róható fel hibájaként. A dráguló élet, a költségek növekedése. Ezeket a kedvezőtlen folyamatokat az üzem nehezen tudja elviselni, ugyanakkor a feladatterves kutatásokhoz a pénzügyi keretek nem nőttek. Tehát az üzem egy 5 évvel előtti bázisén kell tervét teljesíteni, sőt tulteljesiteni. b/ A 6. határozati javaslat-tervezetben eléggé befejezett tényként kezeljük, hogy 400.000 Et költséget kapunk. Erre még csak Ígéretünk van. E határozati javaslatot ennek megfelelően át kell formálnunk. Tény, hogy Egyetemünkön a kutató munka személyi feltételei és szervezeti keretei kialakultak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a munka végzéséhez szükséges műszerek oeljes egészében rendelkezésre állnak. Azért támogatjuk a KK munkát, hogy azáltal is forrásokhoz jussunk. Az adott és fejlesztett szervezeti keretek tartalommal töltése a mindennapos feladat, a műszerek létét nem szabad fetisizálni, de nagy eredmények ott születtek, ahol a műszerezettség is magasan szervezett. Kérem, hogy a határozat tervezetet a fenti kiegészítésekkel emeljük határozattá. Elfogadom. Kihirdetem az Egyetemi Tanács 15/1982/85. /III.10./ határozatát.