Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1983

1983. március 10.

- 3 -A hatályos jogszabályok szerint a különböző vezető munkaköröknél az eljárást eltérő módon kell lefolytatni. Az Egyetemi Tanács választja meg a rektorhelyetteseket, A dékáni, igazgatói, igazgatóhelyettesi tisztség betöl­tésében véleményt nyilvánít, egyetemi tanári, docensi, főiskolai docensi kinevezésben javaslatot tesz, a tiszteletbeli doktori elmet adományozza. Eltérő jellegű magatartás van e mögött, ezért elkülönítve folytatjuk le a tárgyalásokat. A Tanács személyi ügyekben hozott állásfoglalását a miniszter, illetve illetékes helyettese erősiti meg. Először a rektorhelyettesek megválasztására kerül sor, mivel Dr. Kozma Pál tanszékvezető egyetemi tanár, Dr. Pillis Pál tanszékvezető egyetemi tanár, Erdélyi Lajosné Dr. egyetemi tanár rektorhelyettesi megbízása 1983» június 30-án lejár. Mindhárom rektorhelyettes eredményesen tevékenykedett megbízatásának ideje alatt. Mindhárman hosszú időn át részt vettek az Egyetem vezetésében. Vállalt kötelezettségüknek eleget tettek. A ciklus lejártával az Egyetemi Tanács mondjon köszönetét mindhármuknak. Az Egyetem állami és társadalmi testületeink vezetőivel történt egyeztetés után javasoljuk, hogy a következő ciklusra 19S3* julius 1-től - 1986. junius 30-ig kapjon rektorhelyettesi megbízást:

Next

/
Oldalképek
Tartalom