Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1982
1982. június 10.
6 szóló elosztásának módszerét, amire csak akkor lesz lehetőség, ha a MM meghatározza és közli az egyetem részére juttatott állami támogatás összegét. A főbb elveket a többi egyetemmel is egyeztették, a hallgatókkal több Ízben különböző fórumokon megvitatták. Véleménye szerint a hallgatók többsége az előterjesztett javaslattal egyetért. Végeztek próba^számításokat is az elmúlt évek tanulmányi, statisztikai adatainak felhasználásával. Sok gondot fog okozni a helyi, vidéki hallgatók támogatása. Figyelembe kell venni, hogy vannak bejárók is. Dimény: Az előterjesztést vitára bocsátotta. Szabó Sándor: Indokolta, hogy a Kecskeméti Főiskolai Kar miért tér el az általános egyetemi szabályzattól. Szalai: Elmondta, hogy a Kecskeméti Főiskolai Kar KISZ szervezete folyamatosan és aktivan együttműködött a szabályzat kidolgozásában. Karai: Ismertette a Termesztési Kar álláspontját. A Kar Tanácsa a tervezettel egyetértett, két megjegyzést tett, mely / / szerint szükséges a szabályzat stilizálása, a fogalmazás [y pontosítása, továbbá megjegyezte, hogy a 4. oldalon szereplő korrigált átlag feltehetően csak a magyar hallgatók körére vonatkozik. Javasolta, hogy a népköztársasági ösztöndíjasokat ne vegyük figyelembe az átlag kiszámításnál, mert torz képet kaphatunk. Gasztonyi: Elmondta, hogy a Tartósítóipari Kar Tanácsa elemző vita után egyetértett és elfogadta a tervezetet. Javasolataj T-Ogy az 5. oldal Sz«6. utolsó bekezdését azzal vegyük tudomásul, hogy egyetemünkön ilyen helyzet nem fordulhat elő, mert egész félévet igénybevevő üzemvezetői gyakorlat jelenleg egyetemünkön nincs. Soknak tartja a budapesti és a vidéki hallgatók közt az 1000.- Ft különbséget. Dimény: Megkérdezte, kinek van kérdése.