Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1981

1981. szeptember 16.

Karai: D imáim Dimény: detjük, ki fog derülni, hogy milyen az érdeklődés. A növényélettan gyakorlattal kapcsolatos javaslat körül kialakult vita végső soron a javaslat megitélésére vonatkozik. Azt kellene tisztázni tulajdonképpen, hogy mi legyen a vizsgára bocsátás feltétele. Ez tanszéki feladat. Emiatt nincs szükség a gyakorlati jegy rend­­szeresitésére, ami egyet jelentene a tanterv módositás­­sal. Ha a kérdést igy fogjuk fel, biztos, hogy a KISZ is egyet fog érteni. Véleménye szerint a problémát a dékán és a tanszékvezető együttesen, saját hatáskörben oldja meg. Elmondta, hogy a Kari Tanács határozatát képviseli és kifejezésre juttatta, hogy az elhangzottak nem győzték meg. A javaslatot szavazásra bocsátotta. Az Egyetemi Tanács a javaslat 1. pontját egyhangúlag elfogadta és az agrártörténet c. tárgy törlésével, illetve a speciális kollégiumi tárgyak közé történő besorolásával egyetértett. A javaslat 2. pontjában foglaltakkal az Egyetemi Tanács nem értett egyet /egy ellenszavazat volt/. Rektor kihirdette az Egyetemi Tanács 4/1981/82. /IX.16./ ET. számú határozatát, 5. napirendi pont: Egyebek Eelkérte Felkérte Karai János dékán elvtársat a doktori cim adományozására vonatkozó javaslat előterjesztésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom