Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1981
1981. szeptember 16.
- 10 Dimény: Flllls: Dimény: Megkérdezte Pillis elvtársat, kiván-e az előterjesztéshez kiegészítést fűzni? Elmondta, hogy a Kecskeméti Főiskolai Karon az Ifjúsági Parlament időpontja: dolgozói szekcióban október 24. hallgatói szekcióban " 26.Az előkészítő munka közben több javaslat érkezett abból a célból, hogy az Ifjúsági Parlament előkészítését, szervezését, bonyolitását a megjelent jogszabályok ismeretében, azok határai közt egyszerűsítsük. Többen hangsúlyozták, hogy sokféle tagozódás és kötelezettség bonyolítja a helyzetet. Elmondta, hogy az üzemvezetői gyakorlaton lévő hallgatók is részt fognak venni a parlamenten, a dékán gondoskodik arról, hogy a beszámoló időpontját egyeztesse a parlament időpontjával. A szervező munka során arra kell törekedni, hogy a készülő anyagok a lehető legtöbb konkrét tényekre alapuló ismeretanyagra épüljenek. Szét fogjuk küldeni a beszámolók téziseit. Arra törekszünk, hogy minden tanulócsoport kapjon az anyagból. A jogszabályban foglaltakat végre kell hajtani, azt JSu* . nem vitathatjuk, de a parlament után szóvá kell-tenni minden lényeges észrevételt a jogszabályokra vonatkozóan is. Az ágazati Ifjúsági Parlament 1982. áprilisában a Kertészeti Egyetemen lesz.