Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979

1979. május 28.

- 9 ­Megfontolásra javasolta a tartósító üzemmérnöki szakon a levelező tagozat létesítését. A tanterv-javaslatokat az előirt egységes forma szerint kell összeállítani és ki kell dolgozni a tantárgyi irány­elveket is. Megkérdezte, hogy miért kell a Kecskeméti Karon most új tantervet készíteni. Filius: Megindokolta azzal, hogy most indul először Kecskeméten le­velező oktatás. Dimény: Javasolta, hogy a Tartósitóipari Karon tervezett levelező üzemmérnök képzés tantervét vegyük le a napirendről és egy év múlva tárgyaljuk. Kádár: Dimény elvtárs javaslatával egyetértett. Elmondta, hogy a vegyészképzéssel kapcsolatban fordított helyzet is van, amely a BME-mel kialakult együttműködés eredménye. Pillis: Javasolta a tájékoztató cimének pontosítását. Dimény: A vitát összefoglalta. Javasolta, hogy az Egyetemi Tanács az élelmiszeripari üzemmérnökök kiegészítő képzésére /leve­lező/ és a Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar levelező üzemmérnök képzésére előterjesztett tantervi javaslatot fo­gadja el. A tartósitóipari üzemmérnök képzés levelező tago­zatára előterjesztett tantervet 1980-ban tárgyaljuk újra. A tájékoztató 2. /2/ bekezdésében jelzett négy éves szakmai gyakorlat helyett három évet Írjunk elő. Javasolta, hogy a tájékoztatót az Egyetemi Tanács vegye tudomásul. A vegyészek és borászok képzésével kapcsolatos tantervi el­térést lábjegyzetben fel kell tüntetni. Az Egyetemi Tanács a 20/1978/79.V.28. ET számú határozatot hozta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom