Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979

1979. december 29.

Szabó Z.: Kádár: Filias: Kozma: Bányainé:- 12 Szemléletbeli eredményeket is értünk el, amire Rektor Elvtárs utalt. A Párt és KISZ szervezet együttműködésével valósait meg. A szakmai vetélkedőt még sokkal jobban szor­galmazni kell. KGST-n belül sok egyetemi oktatónk elisme­rést nyert. Több nemzetközi elismerést nyertünk. KK munka jelentősége. Milyen szerepe van ennek a munkának. Sok ellentmondásos vélemény van ezen a téren. Méltatta a gondnokság, a műhely dolgozóinak kollektiv, jó munkáját, a főnök és a beosztottak összhangját, a kollek­tiv szellemű jó munkát. A Tartósitóipari Kar eredményes esztendőt zárt le. 3 tanszékünk a felvonulási épületben töltötte az évet nehéz körülmények között, mégis jól dolgozott. A Kar évi munkáját foglalta össze. A Kecskeméti Főiskolai Kart az egyetem szerves részének tekinti ő is. Ez a helyes, egyre jobban erősödő felfogás. Intézményünk léte és jövője biztositott. Az intézmény léte nem vitatott és nem kétséges. A megkezdett munka tovább folytatásáról szólt. A matematika felvételi vizsga eltörlésével foglalkozott. Az Izabella utca problémáit részletezte. Az átmeneti megoldás jól sikerült. A Somlói úti átköltözés a jövő év elejére sikerülni fog. Sok köszönet hangzott el a társ­tanszékek részéről. Ne hagyjuk el az Eötvös u. átköltözést. Kivárunk nekik is mielőbbi végleges helyre költözést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom