Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979
1979. december 29.
A következő esztendőben méginkább tág teret kapjon a jól végzett munka öröme és sikere. Ezt nem elsősorban az egyetemünk fogalmazta meg, hanem a társadalmi célkitűzés. Pontos pártdokumentumokban van ez megfogalmazva. A szocialista erkölcs normái közé tartozik a kötelességtudás, hivatástudás és a szakma szeretete. A közösségi szellem erősitését is ide sorolom. Kis egyetemekhez tartozik a mi egyetemünk, igy méginkább megbecsüljük egymást, tehát jó családi közösségben élünk és dolgozunk. Nem a nulláról kell indítanunk. A felelősség növelését, áldozatvállalást, az Öntevékenység fokozását is ide sorolhatnám. A múlt esztendőben sokan félreértettek. Azt mondtam, hogy kicsit a rektor fejével gondolkodjunk, ami az össz-egyetemi érdek szem előtt tartását jelenti. Fontos, hogy ennek mindenki alárendelje magát, az egyetem egészét,a normákat messzemenően szem előtt kell tartanunk. Hogyan Ítélhetjük meg az 1980-as esztendőt. A legfőbb, hogy a politikai célkitűzések megfogalmazódtak a Központi Bizottság irányelveiben. Taggyűlésen még sok szó esik erről, a KB december 6-i határozatában nagyrészt a gazdasági munkával kapcsolatos feladatok szerepelnek, ezek jelentkeznek a MÉM intézkedéseiben és a hosszú távú fejlesztési tervben is. Az 1980. esztendő tevékenységét áthatja a XII. Kongresszusra való felkészülés. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját is 1980-ban ünnepeljük. Mindén feltétel adva van, dolgozóink hozzállása, kedve stb., az anyagi, pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak. Nagyon fontosnak tartom a tartalmi integráció fejlesztését, rjojr i. s ami az előrelépés, a szervezeti integrációalsrpf élt étele.