Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979
1979. december 3.
- 15 Pontos, bogy a műszaki fejlesztés fogalmát egységesen értelmezzük, világosan kell megfogalmazni a termelésfejlesztés, a műszaki-fejlesztés tartalmi kérdéseit, a biológiai,műszaki, ökonómiai, szervezési ismeretek összefüggéseit. Egyetértett a számítástechnika anyagának növelésével. Javasolta a szakon szerzett képesítés pontos körülírását. Almási: Megkérdezte, bogy a kar tárgyalta-e az előterjesztést? Szuróczky: Véleménye szerint olyan uj dologról van szó, ami további vizsgálódást igényel. A műszaki fejlesztési ismeretek oktatásának rendkívül nagy a jelentősége, ezt kell az egyik fő szempontnak tekinteni. Dimény: A vitát összefoglalta, utalt arra, hogy a kar a javaslattal egyetért, hangsúlyozta a sokoldalú előzetes egyeztetés fontosságát. Helyesnek tartja a tantervben követett logikai sorrendet, de felhívta a figyelmet arra, hogy a vitában elhangzott megjegyzéseket a tantárgyi programokban érvényesíteni kell. Nem helyes a tantárgyak számának a növelése. Utalt arra, hogy ezen a szinten a számítástechnika oktatása az ökonómia című tárgy keretében megfelelő színvonalon megoldható. Javasolta, hogy az előterjesztést az Egyetemi Tanács fogadja el, az észrevételeket a tantárgyi programokba építsük be. /Az Egyetemi Tanács az előterjesztést kézfeltartással egyhangúlag elfogadta./ Dimény: Kihirdette az Egyetemi Tanács 1V1979/80. /XII.3./ ET. számú határozatát.