Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979

1979. december 3.

Dimény: Filius: Szuróczky Dimény: Lont iné: Kértük* bogy a MÉM biztosítson külön ellátmányt a Kecskeméti Főiskolai Kar részére a diszciplináris kuta­táshoz, de ebben a MÉM Kutatási- és Szakoktatási Főosztálya még nem döntött. A külföldi utakkal kapcsolatban közölte, hogy egységes PM rendelkezés van, melyet végre kell hajtani. Az előterjesztést vitára bocsátotta. A költségvetést a népgazdasági helyzet ismeretében reális­nak tartja, a Kecskemét részére biztosított létszám és bér nem érinti az egyetem budapesti karait. Megállapította, hogy a növekedés ellenére a kar ellátottsági színvonala romlott. Egy hallgatóra számítva a kecskeméti kar ellátott­sága lényegesen alacsonyabb a budapesti karoknál. Kérte, hogy az egyetem vezetése és a MÉM egyaránt vegye figyelembe azt a körülményt, hogy a létszámnövekedés követ­keztében relative tovább romlott a kecskeméti kar ellátott- sági szinvonala. I Egyetért azzal, hogy a kollégiumi ellátottság mértékét tovább kellene javítani. Megítélése szerint ennek alapvető feltétele erre a célra külön beruházási költségek bizto­sítása. Felkérte Lont inét, hogy adjon választ a felvetett kérdésekre. A Kecskeméti Főiskolai Kar ellátottsági színvonalával kap­csolatban megerősítette az elhangzottakat, igaz, hogy a kecskeméti kar ellátottsági szinvonala viszonylag alacsony, a kecskeméti főiskolákhoz viszonyítva - megitélése szerint - nem a bérben, hanem elsősorban a jövedelemben jelentkeznek a különbségek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom