Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. december 11.

- 15 ­2^ i^irendi, jgont Dimónyi Felkérte Dr. Pillis Pál rektorhelyottest, hogy tartsa meg szóbeli tájékoztatóját az Ifjúsági Parlamentről• Pillis 1 Egyetemünkön 1973# november 17 -18-án került sor az Ifjú­sági Parlament megrendezősőre. A tanácskozás tapasztala­tait a következőkben foglalta össze. A parlament élőkészitő munkája összességében pozitivon értékelhető. Az Egyetem és a Karok állami vezetése a ko­rábbiaknál sokkal nagyobb gondot forditott a felkészülés­re. E munkában nagy részt vállalt a gazdasági főigazga­tóság kollektivája is. Az előkészítő munka koordinálá­sát az Ifjúsági Bizottság, valamint a Kari-, illetve Szekció munkabizottságok dicséretesen látták el. Az elő­zetesen megadott szempontok alapján a szervezeti egységek zöme tartalmas összegző jelentést készitett. Hátráltat­ták viszont az előkészítés tervszerűségét azok az egységek, amelyek a jelentést csak késve, illetve egyáltalán nem adták le. Az előkészítő munka szervezetten, a társadalmi szerveze­tekkel egyeztetetten valósult meg. A kari felkészülésben sok segítséget nyújtottak a pártalapszervezeti vezetősé­gek. A koordinálásban részt vett a párt végrehajtó bi­zottság ifjúsági felelőse. A Szakszervezeti Bizottság testületileg és személyenként konstruktiv, előremutató javaslatokkal támogatta az állami vezetés felkészülési munkáját. A KISZ Bizottság és a kari KISZ vezetőségek a tartalmi előkészítést jól ellátták, a hallgatók mozgósí­tása ezzel szemben nem volt elég eredményes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom