Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978
1978. március 3.
- 16- & A megjegyzéseket hasznosítani kell a határozatokban. hogy Egyetemünkön a kádei*> és személyzeti munka politikai tartalma helyes. A kádermunkában megvalósulnak azok a politikai és ideológiai határozatok, amelyek a káder- és személyzeti munkával kapcsolatosak. Javasolta, hogy az Egyetemi Tanács mondjon köszönetét és elismerést Erdélyi Lajosné dr. és munkatársai gondos, előkészitő munkájáért. Fentiek alapján az Egyetemi Tanács az alábbi határozatot hozta. 31/1977/1978. számú határozat Az Egyetemi Tanács megállapitja, hogy az Egyetemen folyó káder- és személyzeti munka politikai-ideológiai tartalma helyes mederben folyik, az erre vonatkozó határozatoknak megfelelően. Elismerését és köszönetét fejezte ki Erdélyi Lajosné dr. rektorhelyettesnek és munkatársainak az előterjesztés gondos összeállitásáért. A jövőbeni feladatok a következők: a. a Központi szervezeti egységek káder- és személyzeti munkáját is értékelják a rendszeres évi értékelés során; ■lÓMiu /UM d Tsi/iaa (UtciaUtyiJ* £7 b. tudományos gyakornokokkal-s^prg^^és^ a Kecskeméti Főiskolai Kar is keibe lu^tumnc Diményii Az előterjesztett anyag összefoglalásakor megállapította,