Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. november 30.

Szükséges, hogy jobban kibontakozuon a kollektiv vezetés de kevés a pártszervezet koordinációs tevékenysége a Kecskeméti Főiskolai Kar pártszervezetével* Az egyetemen négy párt alapszervezet működik, ebből egy különálló a hallgat ói* Más egyetemek már túl vannak azon a vitán, hogy megkérdőjelezzék a hallgatói külön alapszer­vezet szükségességét.Hem szükséges egy egységes pártban az ilyen természetű életkori elhatárolás*Önkritika for­májában veti fel, hogy "kényelmi szempontból" sorra alakultak ilyen alapszervezetek, melyeket később meg- szüntettek.Ma már a Kertészeti Egyetemen kivül csak az Orvostudományi Egyetemen van külön hallgatói alapszervezet. Megfontolásra, gyors döntésre javasolják megszüntetését* Kritikai észrevétel hangzott el .a dicséret mellett a pártépitéssel kapcsolatban is.Jónak tartják a hallgatói felvételek számának növekedését, de úgy érzik a párttag oktatóknak a jelenleginél nagyobb ajánlási készsége és nevelő munkája mellett ez az eredmény növelhető még. ITem tartják elégségesnek Budapesten a 30 éven aluli párt­tagok arányának csökkenését, még akkor sem ha az nem jelentős szám* 7»4 &-a a budapesti párttagoknak a 30 éven aluli.A pártépitésben lassan generációs eltolódás követ­kezik be.Minden ötödik párttag nyugdijas. A KISZ pártirányitása:A KISZ pártirányitását alapvetően jónak tartjak.Az ideológiai,politikai aktivitás foko­zására ösztönző pártirányitást valósitsanak meg a jövőben is .Problémák a végrehajtási készségben vannak a párt- szervezeten belül.Javitani kell még a végrehajtás ellenőr­zését. Ezután felolvasta a meghozott határozatot, melyet megkülde­nek az egyetemnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom