Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. november 30.

4­jónak, ha nind a három évfolyamon ott történne a képzés és nem kellene átköltözni a hallgatóknak. Ezzel kapcsolatban Soós elvtárs elmondta, hogy az elhatározás már meg is született és úgy fogják a munkát szervezni, hogy egy helyben legyen a képzés. Xíagyra értékelje a VB az egyetem szakmai területen folytatott kutató munkáját, megállapítva, hogy világnézetileg megalapo­zott, jó színvonalú, elismert képzés folyik az egyetemen. 2. /A hallgatók összetételével már 19Y4-ben is foglalkozott a VB.ügy érzik most is még bőven rendelkezésre áll az egyetem számára olyan tartalék, amiből a vidékiek arányát növelni lehetne, éppen azért, mert az egyetem jellege nem feltétlenül a fővároshoz kötődő.További erőfeszítések szükségesek- elismerve az eddig tett lépéseket- a vidéki hallgatók felkutatásával különböző szakiskolákból és az egész országra kiterjedő beiskolázási propagandával tartják ezt elérhetőnek. Évről-évre nő a lányok aránya.A társadalmi igények, valamint az egyetem igy kialakult helyzete között lehet nagyobb össz­hangot teremteni éa keresni a lányok hol helyezkedhetnek el teljes hatékonysággal.Az egész felvételi rendszerben preferálják is a fiuk javára történő sltolódást.Hem tartják lehetetlennek ezt az egyetemen sem. 3. /Iíem tartják jónak, hogy évről évre csökken a fizikai dolgozó gyerekek aránya. A hallgatók összetételével kapcsolatban még azt is vizsgálni kell, hogy végzés után hol helyezkednek-el, milyen területen.Felmérések szerint póld.az ipar számára képzett hallgatóknak csak 74 %-a helyezkedik el ebben az ágazatban és a többi szétszóródik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom