Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1977

1977. március 21.

A kérdésekre dr.Dimény Imre rektor elvtárs válaszában össze­foglalóan az alábbiakat emelte ki: Azok az elképzelések, amelyek az intézet létrejöttével kapcso­latban korábban kialakultak, a megvalósitás utján haladnak. Helyes volt a kiindulás, a tartalmi és szervezeti integráció, a szervezet korszerüsitése. Különösen a kutatás területén mu­tatkozik meg az integráció előnye. A felmerült kérdések megoldásával kapcsolatban bizonyos sor- rendüséget kellett kialakítani, közülük első helyen az okta­tás, majd a kutatás következik. Továbbra is fontos elvi kérdés, hogy az intézetben lévő tan­székek találják meg sajátságos feladataikat, mert a tanszéki munka erősítése az intézeti munka erősítését is jelenti. Dr.Somos András az elhangzott kérdésekre válaszolva megálla­pította, hogy a szaktanácsadásban résztvevő szervek közül túlnyomórészt a SZÖVOSZ és a SZÖVÉRT szervezeti egységek van­nak képviselve. Megerősítette azt a korábban elhangzott véle­ményét, hogy az intézet szervezésével kapcsolatban pozitiv tapasztalatokat szereztek. A kérdésekre adott válaszokkal kapcsolatban észrevétel nem hangzott el, majd hozzászólások következtek. Dr.Pozsgay Ottó a Számítástechnikai Tanszék munkájáról, ered­ményeiről és gondjairól beszélt. Dr.Tarjányi Ferenc a Zöldség­termesztési Intézetben érvényesülő szervezeti integrációval kapcsolatban fejezte ki véleményét. Pekó József MÉM osztályvezető elmondotta, hogy a zöldségter­mesztéssel kapcsolatban az Egyetem munkájára továbbiakban is számítanak. Ezután az Egyetemi Tanács a következő határozatot hozta;- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom