Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1976
1976. április 13.
A szocialista demokratiziau fej le atéeo eszmei-ideológiai, szemléletbeli fej löd őrt követel raeg.Es hosszú f oly amat, azonban ennek folyamat jellege nem csökkenti felelősség nicet és a rövidtávú előrelépésünket ez említett kárdésekben*Ezen akar segíteni az az éli mai és párt törekvés, melynek, célja dolgozóink, vezetőink ideológiai, pedagógiai képzettségének emelése, f ckozáeaJEzek a tervek át elgondolások mint ismeretes a megvalósulás utján vannak. Ezt támogatja az a Szakszervezeti törekvés, mely a szakszer*- vezeti jogok és kötelességek jobb megismerését, a dolgozók eszmei,ideológinl színvonaléinak növelését szolgálja, A következő témakör : a XX,Kongresszusnak az a megállapítása, hogy az üzemi demokrácia következetes érvényesít és ónok felelő d a kommunisták, a pártszervezet és legfőbb tóm ezai a Szakszervezet. Az egy ttes ülés megállapította helyesen, hogy az intézményi demokrácia fejlődésének alapja a párt- demokrácia fejlesztése,A párton belüli demokrácia fejlődése az elmúlt évben előrehaladt,Az egyetemi párttag ág aktívan vesz részt a politika alakításéban, végrehajtáséban, egyre jobban érvényesül a bírálat ás véleménynyilvánítás szabadsága és az ezzel való élés. Javulás állapítható meg a határozatok eredmünyes megvalósításában ls,A párttagok és a párt- szervezet aktiv segítője a szocialista demokrácia kiszélesítésében a Szakszervezet ée a KISZ, A Szakszervezet az együttes ülés álláspontját figyelembe véve meghatározta saját tennivalóit, külön s figyelemmel a tanszéki demokrácia fejlesztésére, a bizalmiak munkájának j nyitására,Ez az a terület, amelyre e jövőben is nagy figyelmet kell fordítani, A KISZ képviselet rendszere erősödése »tartalmi jellegének javulása, az ifjúsági parlament megtartása, a KISZ vezetőképzés rendszere, a tanásóki képvl elet! rendszer erősödése, az-1Q-