Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1974

1974. november 29.

~Kb­- 12 ­bedolgozva az anyagba. Néhány munkatársunk az Oktatási Minisztérium kutatási feladattervéhez kapcsolódik, de azért itt is szerepelniük kell. Dr. Rédai István- A karonkénti egytémájóságra való áttérés a másik végletet jelentené.- Az eddigi gyakorlat szerint egy program egy termékre vagy feladatra vonatkozott, a "kertészet" ennél több.- Javasolja: a Termesztési Karra a négy alapkutatási téma jó, az alapkutatáson kivül lenne a fejlesztő kutatás. Dr. Gyúró Ferenc válaszúban elmondta, hogy- ha a Kutatási Bizottság 2 év alatt nem tudott jobb javasla­tokat hozni, a karok belép tével még nehezebb a helyzet. /- A Kutatási Bizottság koncentrálni akarta a feladatterveket és konkretizálni is.- Nekünk most a kutatási irányokat határozunk meg, nem beszé­lünk még témákról vagy tanszékekről.- Két feladatterv kevés.- A folyamatban lévő témákat nem lehet és nem is akarjuk meg­szüntetni. Dr. Pomos András rektor összefoglalójában megállapította, hogy ezen területen még messze vagyunk az egységes elvektől és szem­lélettől. Sok még a vita országos fórumokon is.- Vigyázni kell arra, hogy a kutató munka folyamatossága ne szenvedjen csorbát. A cimek átfogalmazása és kimutatások ké­szítése ne vegyenek sok időt igénybe.- A meglévő szellemi kapacitásnak teret kell engedni, még akkor is, ha az nem fogilmazható be pontosan az országos programba. Dr. Somos András rektor kihirdeti az E.T. egyhangú határoza­tát:

Next

/
Oldalképek
Tartalom