Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1974

1974. november 29.

- a putnoki egység leadásával 8 millió Ft-tal csökken az el­látmányuk, holott ennyit eddig nem költöttek rá. Dr.Tamássy István és dr. Tompa Béla kérdésére válaszolva el­mondta, hogy- az ifjúsági törvény végrehajtása hallgató-centrikus, de a fiatal dolgozókra is gondot forditanak;- erősödött a Kar és az Egyetem kapcsolata a vezetők, a tan­folyamok, előadások szintjén. Több tanszékről is elmondható ez, de még nem mindegyikről;- a tanszéki összekötő hallgatók rendszere bevált, néha a hall­gató személye vagy a tanszék idegenkedése akadályozta x jó működését;- a testnevelés kezd tömegmozgalommá válni;- bérkiegészitéssel is ösztönzik az oktatókat tudományps tovább­képzésre;- néhány fogalmazásbeli pontositást is eszközölt. Dr. Kriszten György- az Egyetem és a Kar hasonló tanszékei között meglévő kapcsolat­sok vonatkozásban a károsítás előtt is megvolt, ezen a téren gyorsabb fejlődés lenne indokolt;- kéri, hogy a tájhoz kötődő egyetemi szerződések munkák kidol­gozásába őket is vonják be. Hozzászólások: Kaszab László pártvezetőségi tag egyetért a beszámolóval. Beszámolt 50 fős alapszervezetük munkájáról, annak városi- A K»r jó munkáját és a Pártirányítás vezetőszerepét a vég­zett hallgatók helytállása is bizonyltja.- Jó a Kar, Gyöngyös város és a megye kapcsolata is, szerepük egyre nagyobb lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom