Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1965

1965. június 12.

- 6 ­Pillist Főző: Pais: Gy óllal-: Koleda: Dobray t Terpó: Domokos: Ungváriné t V á 1 a Kozma:- Ez a Tudományos Konferencia kellően kifejezte a Főiskolánkon folyó tudományos tevékenységet,- Javasolja az évenkénti megtartását, nagyon adó­szerű lenne, ha ebből a Főiskola rendszert csi­nálna,- Kár, hogy a kémia, mint alapozó tudomány hiány­zott a Lippai János Tudományos Ülésszakról. A jövőben Ő is szeretne bekapcsolódni,- Javasolja a szekciókat időbelileg széthúzni, mert azonos idő alatt, nem lehet több előadást meghall­gatni,- Jó lenne cserébe a Bolgár Tudományos Konferencia ülésszakán résztvenni. Kondarev elvtársáknál az idén ősszel lesz megtartva*—- A technikai felkészültség hiányos volt. Kell be­szélni a fizikai dolgozók teljesítéséről is, meg­köszöni ezt nekik. Az az összbenyomása, hogy ez az ülésszak nagyon reprezentativ megnyilvánulás volt. Elismerő megjegyzéseket tettek a kivülállók is.- A kulturális est a hallgatói: 20 %-ának a megmoz­dulását jelentette , azt a hangulati elemet, ami az emberi megbecsülést jelenti.- Javasolja, hogy a szakemberekkel, akik az ülésszak alkalmával több területről eljöttek, klub-est ke­retében találkozzanak.- Javasolja a kötészeti oktatást fakultativ módon bevezetni.- A Főhatóság részéről köszönetét mond a Tudományos Ülésszak sikeres lebonyolításáért, amely nagy ha­tást fejtett ki. Nagy jelentőséget tulajdonítottak, neki.- A kritika is és a szakemberek is nagyon jónak tar­tották ezt az ülésszakot. Ilyen színvonalon és ilyei eredménnyel kerüljenek megrendezésre a jövőben is, ezt kívánja, s z :- A jövőre nézve több szervezési javaslat hangzott el. Mindig az adott helyzet dönti el a szervezést. A szekciók jellegét is ez adja meg. Az évenkénti szervezéssel kapcsolatban sok féle lehetséges; pl. na arra, hogy mindenki az előadásokon résztveftatne. Minmél több szekció rendezése. Végeredményben fél­évenként is lehetne tartani konferenciát, Így min­den szakterület előadóinak a megszólaltatásra le­hetne alkalom, de az idő pénz, az oktatók 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom