Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1964
1964. január 10.
- 3 ö sszefoglaló : Somos; - A TSZ-ben dolgozó levelező hallgatókat segíteni kell* Elsősorban a TSZ-ek termelési színvonalát kell emelni jól képzett szakemberekkel*- A TSZ-ekben van a legnagyobb baj a tanulmányi szabadság kiadásinál* A Főigazgatósághoz feljegyzést kell intézni a helyzet javítására, ugyancsak ebben hangsúlyozni keu.1, hogy az ÁG-ok is biztosítsak a tanulmányi szabadsagot.- Domokos János elvtárs tegyen Írásbeli jelentést, hogy Farkas Zoltán levelező hallgató részére a tanulmányi szabadságot miért nem biztosította.- Indokolt, hogy a kémiát három félévén át oktassák félévi vizsgákkal lezárva. Ennek megfelelően a tantervet módosítani kell.- A tantervi tabella részletkérdéseit az O.B. vitassa meg.- A Tanulmányi Osztály készítsen kimutatást, melyből kitűnjön, ho^y a tanszékvezetők és docensek a levelező hallgatók oktatásában hány órát vettek részt. H.i*: I.Jl* Kiegészítések a határozati .javaslathoz; A Tanácsülés a ?./ pontnál a határidőt február hó 29-ben állapította meg. A fenti módosításokkal a beterjesztett határozati javaslatot a Tanácsülés határozattá emelte. 2*/ napirendi pont: A mérnöktovábbképzés helyzete és lehetőségei. A napirendi pont tárgyalásán résztvett a Mérnöktovábbképző Intézet igazgatóhelyettese: Szabó elvtárs. Előadó: Bognár Sándor rektorh. Az előadónak kiegészítése nincs. Kérdések: F ketc; - A szakmémökképzés ehhez a témához tartozik-e? Ungváriné: A továbbképzésben részesítettek között miért romlott a múlt évihez viszonyítva a mérnökök arányszáma? Szabó: Van*e a Főiskolának mérnök-katasztere? Kérdésekre adott válasz: Bognár: - A szakmérnökképzés nem tartozik a mérnöktovábbképzéshez.- A tanfolyamra jelentkezettek végzettségüket a jelentkezési ivén nem tüntették fel s a nem mérnök képesítés csak a tanfolyamon derült ki*- Mérnök kataszter nincs. A felfektetéséhez most kezdünk hozzá.