Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1962

1962. február 2.

- 4 csökkentését indokoltnak tartja. k/ Á Tanács elvként elfogadja, hogy as I. év után alapos szűrést hajtsanak végre. Értelemszerűen a II. év végén is hasonlóan fog eljárni. \ 1/Gyakorlati beszámolón való meg nem felelés esetén a hallgató kapjon aláirást, de vizsgája elégtelennek számit. m/ A technikai minimumvizsgát illetően a Tanács Mészáros adjunktus javaslatát tárgyalási alapul elfogadja. Magyar Sándor hozzászó­lása alapján egy hónapon belül készítsen újabb javaslatot,mely­nek nyitott kérdéseit az igazgató a Tanács elé hozza. Az előter­jesztésben a kxKkHxk kertészeti technikai minimura is ki kell * térni. A javaslat elkészítésében az O.B. elnöke és titkára is működjék közre. n/ A Tanács továbbra is a csoportos vizsgáztatás mellett foglal állást. o/ A bázisüzemeket az üzemvezetői gyakorlatokra való beosztásnál továbbra is igénybe veszik. A gyakorlat után az Üzemtani Tanszék szóbeli beszámlót tart. p/ Az a hallgató, aki az üzemvezetői gyakorlaton nem felelt meg, nem bocsátható államvizsgára. r/ A megnövekedett tangazdaság térképét /talajtérképét is/ egy hónapon belül el kell készíteni. á/ Az államvizsga átlageredményét négy jegyből alakítják ki. A szakdolgozat ennek megfelelően külön osztályzattal szerepel. t/ Az O.B. dolgozza ki az aláirás és vizsgára bocsátás feltételeit. 3. Egyébek a/ Igazgató bejelenti, hogy az agrárfelsőoktatási intézmények nyi­tott kérdéseit kormányrendelettel kivárják rendezni. Ezzel kapcsolat­ban öt kérdéscsoportot emel ki, amelyben a Tanács döntését kéri. 1. / Az akadémiáknak főiskolává válása felveti a főiskolák cimének megváltozását. A Tanács - többek hozzászólása után - egyetért a Főiskola vezetésének azzal a javaslatával, hog^r a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola "Kertészet- tudományi Egyetemmé"alakuljón át. Az igazgató rektori, az igazgatóhelyettesek pedig rektorhe­lyettesi cimet kapjanak abban az esetben is, ha Főiskola elnevezés marad. 2. / A Tanács egyetért a Főiskola vezetőségének azzal a javaslatával, hogy az oklevél továbbra is ál­talános jellegű legyen. Igényt tart a "kertész- mérnök” elnevezésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom